Nyirő József

Székely tragédia

Nyirő József kevésbé ismert, életében kötetbe nem került, leginkább folyóiratok hasábjain megjelent novelláinak foglalata ez a könyv. Az ízes erdélyi szó ötvösének igazi műfaja a novella. A kötetből népének tragikus életérzése sugárzik, az író rövidprózákba, feszes-tömör, néhol allegorikus-szimbolikus megoldású, balladás hangvételű írásokba sűrítette a székelység életérzését, drámai olykor tragikomikus helyzetét, amelybe Erdély magyarsága került, és amelynek lesújtó hatásán sem a nép, sem az író nem tudott felülemelkedni. Ám a székely apostol művei mégsem gyűlöletre, hanem szeretetre tanítanak, az írásokból a székelyek csalódások és megpróbáltatások ellenére is töretlen és törhetetlen hite tárul elénk. Az íróra annyira jellemző tragikus események itt is jelen vannak, de sokszor napfényes jelenetek szomszédságában. Üdítően hat a meg-megjelenő góbés furfang, s még Uz Bence alakja is felbukkan, azokban a novellákban, amelyeket az író nem dolgozott bele a regénybe. Nyirő írói eszköztárának egész gazdagsága felvonul: remek jelenetező képessége és dramaturgiai hajlama, az ízes székely nyelvjárás és a népi misztika ismerete, finom lélektani megfigyeléseinek árnyaltsága, nyelvi jellemábrázoló tehetsége, természetfestő ereje, melyek kifogyhatatlan mesélőkedvvel párosulnak. Mindez egy olyan író tollából, aki szenvedélyesen szerette szülőföldjét és az ő népét, azt a közösséget, amelyből vétetett, és akikre rendkívül büszke is volt..

Nyelv magyar
Kiadó Lazi Könyvkiadó
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 210
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 316 g
Méretek (Sz-M-H) 150-205-20
EAN 9789632672267
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Tolvajok hercegnője - Disney - Sorsfordító történetek
-10%
Mari Mancusi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?
-10%
Annet Huizing
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,30 €
Szabó Lőrinc - Válogatott versek - Talentum Diákkönyvtár
-10%
Szabó Lőrinc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,20 €
5,58 €
Lovak és pónik /Mit? Miért? Hogyan? 13.
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,60 €
Ölel, Margot
-10%
Meri Valkama
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Kulka
-10%
Gyárfás Dorka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,75 €
29,48 €
Pókember - Marvel Noir 2 (képregény)
-10%
David Hine
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
VITAMINIPAR - Egy vegyészmérnök bennfentes információi és tanácsai a jó termékválasztáshoz
-10%
Dr. Bíró Szabolcs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,20 €
15,48 €