MIKSZÁTH KÁLMÁN

SZENT PÉTER ESERNYŐJE, A GAVALLÉROK, A SIPSIRICA

Mikszáth Kálmán írásaiban a romantika és a realizmus keveredik; korai műveiben, néhány későbbi alkotásában a romantikus meseszövés és alakteremtés a meghatározó, másutt inkább a realisztikus ábrázolásmód erőteljesebb. Ezért vezet át életműve Jókai Mórtól Móricz Zsigmondhoz; munkássága prózairodalmunk csúcsaihoz sorolható: hatásokat összegez és előremutat. A romantikus hatások és stílusjegyek egyik legszebb megnyilvánulása a Szent Péter esernyője (1895). A regény a szerelem diadalát fogalmazza meg a pénzvágy fölött. A két szálon futó történet két világot rajzol: a glogovai papét és a különc Gregorics Pálét. A pap és faluja meggazdagodását annak az esernyőnek köszönheti, melyet a népek Szent Pétertől eredeztetnek. Az író fricskája, hogy a ?csodás esernyő valójában egy bizarrnak tetsző cselekedet miatt nem hétköznapi: a nyelében rejtette el Gregorics Pál minden pénzét. Tette ezt rajongásig szeretett törvénytelen gyermekéért, szó szerint az ő életét óvta a sóvár rokonságtól. A különc halála megakadályozta, hogy az erkölcsileg jogos örökség a fiúra szálljon. Másképp alakul az esernyő és a benne levő pénz sorsa, mint ahogy az apa eltervezte. S a férfivá serdült gyermek, megsejtve az igazságot, az esernyő nyomába ered.

Nyelv magyar
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ EDK.
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 389
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 264 g
Méretek (Sz-M-H) 120-200-24
EAN 9789630788618
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Emlékek bűbája - Varázslatok földje 3. (2. kiadás)
-10%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €
Megélni a pillanatot /Mindfulness, a tudatos jelenlét pszichológiája
-10%
Szondy Máté
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
A természet csodái /Mit? Miért? Hogyan? 47.
-10%
Susanne Gernhauser
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,08 €
Az Alka-sziget rejtélye
-10%
Lucy Strange
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Így készült . . . /How it's made . . .
-10%
Ötvös Nagy Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A hatalom törékeny szálai - A  hatalom szálai
-10%
V. E. Schwab
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,15 €
23,54 €
Shallow River - Sekély folyó (éldekorált)
-11%
H.D. Carlton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
18,92 €
A botcsinálta boszi visszatér
-10%
Jill Murphy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €