GREGORY MAGUIRE

A BOSZORKÁNY

A Gonosz Nyugati Boszorkány élete és kora Mindenki ismeri az Óz, a csodák csodája meséjét, amelyben Dorka, a kansasi kislány legyőzi a Gonosz Nyugati Boszorkányt. Ám az csak a történet egyik oldala. A titokzatos Boszorkányról semmit sem tudunk. Ő vajon honnét jött? Hogyan lett gonosz? És egyáltalán, mit jelent gonosznak lenni? Aki elolvassa Gregory Maguire csodálatos regényét, az soha többé nem tud ugyanolyan szemmel nézni Óz világára. A Boszorkány egy olyan vidéken játszódik, ahol a beszélő állatok az egyenjogúságért küzdenek, a mumpicföldiek a középosztály stabilitására vágynak, a sárga téglás út pedig az elnyomás szimbóluma a kvarangyok számára. Itt születik és nevelkedik a zöldbőrű Elfaba, az éles elmével megáldott, de hányatott sorsú teremtés, akiből felnőttként a Gonosz Nyugati Boszorkány lesz, és akinek élettörténete újraértelmezi a jó és a gonosz örök szembenállását. Ez a fondorlatosan felépített, zseniálisan megírt regény egyszerre fantasy thriller, pszichológiai tanulmány és politikai tanmese. – New York Newsday – Maguire megteremtette a fantasy irodalom egyik legnagyobb hősnőjét. – Los Angeles Times – Fantasztikus regény! – John Updike –

GLS

Nyelv magyar
Kiadó KELLY KFT.
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 432
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 460 g
Méretek (Sz-M-H) 145-205-25
EAN 9789639943186
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

PONS Best of Crime Stories - Válogatás a legjobb bűnügyi történetekből - 15 rövid krimi angolul tanulóknak
-8%
Dominic Butler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Kukucs könyvek - Ki van itt?
-8%
Lapozó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Harry Potter és a bölcsek köve 1. /Kemény (új kiadás)
-8%
J. K. Rowling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Marvel: Pókfej 2. (képregény)
-8%
Robbie Thompson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €
A klímaváltozás fizikája
-8%
Lawrence M. Krauss
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Common Goal
Rachel Reid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,95 €
BONCAHIER: Dreams - 50697
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,60 €
A matador - Spanyol tűz I.
-50%
Borsa Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,65 €
10,80 €