Monica Murphy

Second ​Chance Boyfriend – Második esély pasi (Drew+Fable 2.)

Romokban hever az életem. Így tudnám összefoglalni jelenlegi helyzetemet. A futballedzőm engem hibáztat a szezonzáró meccs kudarcáért, ahogy az egész csapatom is. Két teljes hónapot töltöttem azzal, hogy a sebeimet nyalogattam, mint egy igazi lúzer. Elvesztettem a barátnőmet, Fable Maguire-t, az egyetlen lányt, aki igazán fontos nekem, mert azt gondoltam, hogy csak szenved mellettem. Most rájöttem, én vagyok az, aki nem tud nélküle létezni. Ő hiába csinál úgy, mintha már túltette volna magát a dolgon, tudom, hogy legalább annyit gondol rám, mint amennyit én őrá. Túl jól ismerem. Annyira sebezhető… én csak segíteni szeretnék neki, átölelni és szeretni őt. Csak annyit kérek, hogy adjon még egy lehetőséget. Egymás nélkül elveszettek vagyunk, de együtt az örök szerelem vár ránk!

Nyelv magyar
Kiadó Ulpius-Ház Könyvkiadó
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 380
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 310 g
Méretek (Sz-M-H) 125-200-26
EAN 9789632549415
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Váratlan páros - Szerelmi kalandok 2.
-10%
Max Monroe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Ex Hex - Csiribú, szerelem!
-10%
Erin Sterling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,10 €
Feloldozás - Montgomery testvérek - Jace
-10%
Ava Harrison
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A nap, amikor minden megváltozott
-10%
Catherine Miller
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,10 €
12,69 €
Dr. Nagyképű - Csábító doktorok - Zach
-10%
Louise Bay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Egy kis fagyizó Amalfiban - Olasz gasztroregény fagylalt-rajongóknak
-10%
Roberta Gregorio
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
A vonzás törvénye - A vonzás törvénye
-10%
Kollár Betti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,67 €
Esküvő elvitelre
-10%
Zakály Viktória
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €

Korábban megtekintett: