Salman Rushdie

A sátáni versek

E hányatott sorsú mű Salman Rushdie harmadik regénye. A szerzőre Az éjfél gyermekei világsikere és Booker-díja után derült égből csapott le a végzet Homeini ájatulláh személyében, aki A sátáni versek megjelenése nyomán és a műből kiragadott részletek alapján kimondta rá a fatvát, amely nem csupán kiközösítést jelent, hanem halált is. Nagy-Britannia ekkor úgy döntött, hogy a nyugati demokrácia nevében megvédi a szerzőt, aki jó tízéves bujkálásra kényszerült. A regény maga lévén irodalom természetesen senkit és semmit nem fenyeget. Remekmű, amely szól életről és hitről, szabadság- és istenkeresésről, Keletről és Nyugatról, valamint arról is, hogy az ember, bárhogy kapálódzik ellene, élete végéig ott hordozza magában a szülőföldjét. Mindezt Rushdie varázslatosan egyedi, mesemondó, a magyar Olvasók előtt már jól ismert nyelvén. S bár a fatva azóta sem szűnt meg, hiszen csak az vonhatja vissza, aki kimondta, ő pedig már nincs az élők sorában, a szerző nemcsak hogy a szabadságát nyerte vissza, de újabb és újabb mesterművekkel örvendezteti meg olvasóit.

Nyelv magyar
Kiadó Ulpius-Ház Könyvkiadó
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 636
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 768 g
Méretek (Sz-M-H) 135-210-40
EAN 9789633832288
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Bonded by Thorns - Tövisek hálójában (éldekorált)
-10%
Elizabeth Helen
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Bogyó és Babóca - Hónapos Társasjáték
Társasjáték
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
53,15 €
Tanár úr kérem - Talentum Diákkönyvtár (új kiadás)
-10%
Karinthy Frigyes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,20 €
3,78 €
Nagy rejtvénykönyv 09.
-10%
Rejtvénykönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Elvarázsolt dollárok - Jack Reacher (új kiadás)
-10%
Lee Child
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Montessori készségfejlesztő könyvek: Tanya - A tanulás gyerekjáték
-10%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,90 €
5,31 €
Bori és a meseünnep - Barátnőm, Bori 36.
-10%
Liane Schneider
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,51 €
A Teremtés könyvének magyarázata - Helikon Zsebkönyvek 134.
-10%
Eckhart Mester
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €