Közép-Európai szőttes

A négy nagyobb fejezetre osztott könyvben a fáradhatatlan kisebbségkutató, Székely András Bertalan a magyarság és a kisebbségben élő magyarság kulturális életét, a „hazai” és a határon túli közösségek közötti, millió szálon kapcsolódó „szőttes” fölfeslett szálait bogozza évek óta. Több- kevesebb sikerrel, de töretlen makacssággal, lelkesedéssel. Recenzense, Hornyik Miklós írja a kötet fülszövegében: „Székely András Bertalan a múlt század 20-as, 30-as éveiben Gragger Róbert, Bartucz Lajos, Németh László által megalkotott magyarságtudomány sajnálatosan kevés számú, jelenkori képviselőinek egyike. Az egyes nemzeti sajátosságokat vizsgáló tudományágakat (nyelv- és irodalomtudomány, néprajz, folklór, történettudomány stb.) számosan művelik, de a sors- és magatartástudományként értelmezett, eredeti jelentéstartalmú hungarológiát vagy humanisztikát csak néhányan.” A jelen könyvben – főleg a „Közélet és identitás” című első, egyben legrészletesebb fejezetben – a magyar–magyar párbeszéd jegyében a magyar–román, a magyar–szlovén kapcsolódásokra és Közép-Európa más népeivel való kultúrtörténeti kapcsolattörténet egy-egy fejezetére tér ki a szerző. „A magyar–román együttélés évszázadai” címet viselő fejezetben Székely a Tóth Andrástól vett idézettel fejti ki, hogy a két „egymásra utalt népet” az ellentétek nem szükségszerűen kell hogy elválasszák egymástól. A megoldást a „józan racionalitás szemüvegén keresztül” való szemléletben kell keresni. „A magyar személyes krónikák Szlovéniából” és „Az elszakadástól az önszerveződésig” fejezetben a szlovéniai magyarok önszerveződésének fejezetei és az itteni magyar „krónikások”, Varga Sándor és Göncz László kerülnek bemutatásra. E fejezetből kiderül: a két személyiség a múltban a kisebbségpolitika területén nagyon fontos missziót teljesített, mi több, úttörő tevékenységüket a sajtó és a média felhasználásával siker koronázta, így követőkre is találtak. A „Lobogó őrlángjaink a nyugati végeken” és az „Akikért nem szól a harang” című hosszabb tanulmányokban a burgenlandi és a drávaszögi magyarok múltját-jelenét, az asszimiláció elleni harcban lemorzsolódott egyéni és társadalmi törekvések mikéntjét vizsgálja, kiemelve azokat a sarokpontokat, amelyek „végveszélybe” sodorták a gyors fogyásnak induló népcsoportokat. A „Kisebbség és művészet” és „A hely szelleme” című fejezetekben a szerző rövidebb írásait, alkalmi beszédeit és megemlékezéseit teszi közzé, ez utóbbiban a szűkebb pátriája, Isaszeg és környékének kulturális megmozdulásait követi figyelemmel.