Várj, amíg eljön az órád /Rekviem indiáért

India szelleme tízéves koromba érintett meg. Azóta vágytam arra, hogy odajussak. Úgy éreztem, dolgom van Indiában. És mint minden igazán fontos dolog az ember életében, ez is megvalósult. Talán ez India legfontosabb tanítása az én számomra: Ne sirasd, ami nem jött el hozzád, vagy amihez te nem érkeztél el idejében. Ebből tudhatod, hogy nem volt megírva sorsdöntő találkozásotok az Élet Könyvében - vagy a karmádban, ahogy tetszik. Nem vagyok Ázsia-rajongó. Nem hiszem, hogy a Távol-Keleten boldogabbak, egészségesebbek, harmonikusabbak az emberek, közelebb élnek a teremtés műhelyéhez, mint bárhol a világon. Nem hiszem, hogy aki a saját hazájában - ahová talán nem véletlenül született - nem találja meg a szellemi útját, idegen kultúrában megtalálja. Terentius híve vagyok, aki kétezer évvel ezelőtt arra figyelmezetetett, hogy: csak égboltot vált, nem lelket, aki áthajózik a tengeren. Nem akarom, hogy megtérj a hinuizmushoz, Buddhához, a dzsain Mahavirához, sem a jógát mai formájába öntő Patandzsalihoz. Én csak mesélni akarok Indiáról, minden objektivitást elhessegetve és szélsőséges szubjektivitással arról, ami ott közel jött hozzám. Vagy talán nem is Indiáról szól a mese, hanem magamról, arról, hogy mivé nőtte ki magát az, ami éppen hatvan évvel ezelőtt, Selva Raja Yesudian mester pesti jógaiskolájában kicsírázott bennem.