Michael Jackson

HOLDSÉTA /MICHAEL JACKSON ÖNÉLETRAJZ

Több mint húsz éve volt már a pályán Michael Jackson, amikor megírta önéletrajzi könyvét, a Holdsétá-t, melyben nemcsak a karrierjéről - lemezekről, koncertekről, zenésztársakról -, hanem féltve őrzött magánéletéről, vívódásairól, vágyairól, titkos gondolatairól is beszél. Ekkor már megasztár volt, akinek különleges hangja, mozgása, temperamentuma és titokzatos személyisége világszerte megigézte a közönséget. Lemezei rakétasebességgel törtek a sikerlisták élére, miközben róla, magáról a legkülönösebb hírek keringtek. Michael Jackson ekkor határozta el, hogy könyvet ír az életéről. Felidézi gyerekkorának emlékeit - vagy inkább azt, ahogy gyerekkor nélkül kellett felnőnie. Michael és fivérei mindennap gyakoroltak, próbáltak, amatőr versenyeken vettek részt, s közben chicagói sztriptízbárokban dolgoztak, hogy előteremtsék a szakmai fejlődéshez elengedhetetlen utazásokra, kosztümökre, hangszerekre valót. Hamarosan felkarolta őket a szupersztárgyár, a nevezetes Motown - s a Jackson Five több mint kétszázmillió albumot adott el úgy, hogy a tehetséges gyerekek minden lépését lesték, koreografálták, s még azt is szigorúan meghatározták, hogy mit kell mondaniuk az újságíróknak. Michael Jackson lefegyverző őszinteséggel meséli el, mennyit küszködött, hogy a gyereksztárságból kinőve kivívja művészi önállóságát. Kezdetben fanatikusan követte mestereit, mindenekelőtt James Brownt, arra törekedett, hogy éppolyan nagy, majd pedig a legnagyobb legyen, és énekesként és táncosként mindig tökéletes produkcióval álljon a közönség elé. Tehetsége, energiája, szívós munkája és elhivatottsága révén a könnyűzene világának legnagyobb sztárja, a show business élő legendája lett, aki pályafutása csúcsán megalkotta azt az albumot - a Thriller-t -, amely minden eladási rekordot megdöntött a zeneipar történetében. A Holdsétá-ban Michael Jackson mesél a barátairól: Berry Gordyról (a Motown vezetőjéről), Quincy Jonesról, Paul McCartneyról, Fred Astaire-ről, Marlon Brandóról, Katharine Hepburnről, és persze Diana Rossról, akit, mint mondja, örökre szeret. Mesél első szerelméről, gátlásairól és plasztikai műtéteiről is - és visszautasítja a magánéletéről keringő rágalmakat. Most, a Pop Királyának halála után megrendítő olvasmány ez a húsz évvel ezelőtt írt könyv, melyben egy nagy terveket és álmokat dédelgető fiatalember vall önmagáról - egy olyan ember, aki saját tüneményes tehetségével éppúgy tisztában van, mint a dicsőség keserves visszájával, ami fájdalmas elszigeteltség és boldogtalanság forrása lehet, és amivel nagyon kevesen tudnak megbirkózni... A Holdséta felejthetetlen utazás az énekes-táncos zseni szívében-lelkében: AZ EGYETLEN KÖNYV, MELYBEN MAGA MICHAEL JACKSON SZÓL HOZZÁNK, ÉS SAJÁT SZAVAIVAL MESÉL AZ ÉLETÉRŐL.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Európa Könyvkiadó
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 324
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 700 g
Méretek (Sz-M-H) 148-231-26
EAN 9789630788755
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

KÉPES HATÁROZÓ: FÁK ÉS CSERJÉK
-8%
LUCRECIA PÉSICO LAMAS
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Üresre töltve - A digitális hedonizmus és az analóg depresszió
-8%
Tari Annamária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Privát dialektika
-8%
Nagy Csilla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,00 €
6,44 €
Lengemesék - Vilkó és Lile: Nem félek a sötétben - Vilkó és Lile 4.
-8%
Berg Judit
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Kocsmakvíz újratöltve
-8%
Bartha Álmos
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
PONS 333 szókártya Angol kezdő + 100 online feladat - Kezdő és újrakezdő nyelvtanulóknak
-8%
Szókártya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
The Ornithologist's Field Guide to Love
India Holton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Emil és a detektívek - Talentum Diákkönyvtár
-8%
Erich Kastner
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €

Korábban megtekintett: