LAKATOS LEVENTE

AKTUS

A tragédia, amelyről egyikük sem tehet, mégis az árnyékában kell élniük. A kegyetlen igazság, amely mindkettejüket egyszerre roppanthatja össze. És a visszavonhatatlan ígéret, amely garantálja, hogy találkozásukkor fény derül a titokra. Anna, a húszas évei elején járó táncterapeuta életcélja, hogy segítsen sebzett lelkű embertársain. Lélektánc névre keresztelt kurzusának ajtaja mindenki előtt nyitva áll, ám a jóhiszeműségével visszaélnek. Egy este titokzatos fiatal férfi érkezik a foglalkozásra, megjelenése fenekestül felforgatja Anna nyugodt életét. Pedig ekkor még nem is sejti, hogy Richárd súlyos titka az ő múltját, jelenét és jövőjét is alapjaiban írja át. Szenvedélyes kapcsolatuk időzített bomba, amely azonban nem csak egyszer robban… A Dr. Lengyel-sorozat harmadik kötete emberi mohóságról, sóvárgásról és vétkekről szól – szigorúan 18 év feletti olvasóknak.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó ULPIUS-HÁZ KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 890
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 777 g
Méretek (Sz-M-H) 130-205
EAN 9789632547886
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Nagy rejtvénykönyv 19.
Rejtvénykönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
Fénytörések - Sorsfordító történetek
-8%
Elizabeth Lim
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Macaroniskola - A világ legmutatósabb desszertje tökélyre fejlesztve 50 ínycsiklandó recepttel
Camila Hurst
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
Sarkvidékek
-8%
Magda Garguláková
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Dorian Gray arcképe - Trubadúr Zsebkönyvek 25.
-8%
Oscar Wilde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
A rossz menyasszony - Windsor testvérek 1.
-8%
Catharina Maura
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Viccen kívül - Út a szégyentől a szabadságig
-8%
Dordzsceren Csingisz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,90 €
23,83 €
Bogyó és Babóca kertészkedik (új kiadás)
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,70 €

Korábban megtekintett: