Sandra Brown

Halálos

Amikor négyéves kislánya azzal áll elő, hogy egy beteg bácsi fekszik a kertjükben, Honor Gillette kirohan a házból, hogy a férfi segítségére siessen. A „betegről” azonban kiderül, hogy nem más, mint Lee Coburn, a férfi, akit azzal vádolnak, hogy hidegvérrel meggyilkolt hét embert. Veszélyes, kétségbeesett és fegyvere van, de megígéri Honornak, hogy ha engedelmeskedik az utasításainak, nem esik bántódásuk. A nőnek nincs más választása, hisz a férfi szavának.

Ám minden megváltozik, amikor Honor tanúja lesz egy megrázóan brutális bűncselekménynek. Ráébred, hogy még a hozzá legközelebb álló emberekben sem bízhat meg. Coburn azt állítja ugyanis, hogy Honor imádott férje, aki rendőrtiszt volt, halála előtt valami rendkívül értékes dolgot rejtett el, olyasmit, ami halálos veszélyt jelent a nőre és kislányára.
És Coburn azért jött, hogy megszerezze azt – bármi áron.

Nyelv magyar
Kiadó Maecenas Kft.
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 360
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 350 g
Méretek (Sz-M-H) 120-200-20
EAN 9789632032726
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Világraszóló találmányok - Képes ismeretterjesztés gyerekeknek /Fedezzük fel együtt!.
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Képletek és meridiánok
Motesiczky Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €
Ezt én választottam ( Révész Sándor )
-10%
Révész Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,50 €
26,55 €
Jane és Edward
-10%
Melodie Edwards
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
A könyvrajongók búvóhelye
-10%
Heidi Swain
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Az Omegák (képregény)
-10%
Tom King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,37 €
Be Useful: Seven tools for life
Arnold Schwarzenegger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,95 €
Semplice pratica di parole - 400 olasz szókártya /Haladó szinten
-10%
Bulinszky Marianna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €