KIDŐLT A KERESZT

„A napkeletről jöttem, a nagy hegyek, a zúgó fenyvesek világából, ahol még álmodnak szűk szavú emberek, kemény magyarok.” Az impériumváltás után meginduló erdélyi magyar szellemi élet valóságos kovásza volt Kós Károly (1883-1977). Eredetileg építész, de mint festő, rajzoló, etnográfus, műtörténész, mezőgazdász és politikus is jelentős teljesítmények sorozata fűződik a nevéhez. A Keleti Újság felszólítására 1919-től publicisztikával is foglalkozott, 1920-ban pedig megírta első kisregényét. Szavai szerint így csinált belőle 37 éves korában írót „az íróhiány és a bizonytalan egzisztencia. Szépirodalmi munkássága nem terjedelmes. Két nagyobb terjedelmű regénye, ugyanennyi kisregénye és színjátéka, valamint egy tucat novellája látott mindössze napvilágot, ám maradandó irodalmi értéket képvisel valamennyi. E kötetben kisregényei és novellái kaptak helyet, melyekben a regényekhez hasonlóan szintén a történelmi érdeklődés, az erdélyi hagyományok élesztésének szándéka vezeti. Stílusa erdélyi zamatú, nyelve balladásan szaggatott, drámai. Az írásokat a mozgalmas, cselekményes, aprólékosan részletező, áradó mesélőkedv jellemzi, melyek időbeliségüket tekinteve a honfoglalás korától kezdve (Gyalu vajda) a 20. századig (Ezerkilencszáznegyvennégy) ívelnek át Erdély történelmén. Legtöbbjükben vissza-visszatér az a motívum, miszerint a szülőföld mily erős köteléket jelenthet az egyén számára. Így vall erről a címadó Kidőlt a kereszt c. elbeszélésében: „Tudjuk, hogy itt a helyünk, itt kell maradnunk… Jövendőnk is csak, miként a múltunk is: harc, örök tusakodás, és tudjuk, hogy fogjuk állni ezt a harcot, mert hogy az az élet, a mi egy örök életünk.”