NARZISS ÉS GOLDMUND

Vagy élsz, szabadon, csapongó érzékekkel, teleszívod magad az ősi Éva-anya mellén, akad akkor néhány felséges öröm, de nincs oltalom a mulandóság ellen; élsz, akár gomba az erdőn, amely ma szép színekben pöffeszkedik, de holnapra elrohad. Vagy védekezel, magadra zárod a műhelyajtót, hogy illanó életednek emlékművet emelj de akkor lemondás az élet, és nem vagy más, csak faragókés, igaz, a halhatatlanság szolgálatában, de kiszáradsz, elvész a szabadságod, el az élet minden öröme, teljessége. Két életút, két életcél, két életfelfogás egymást vonzó és taszító pólusok, éppen, mint szenvedélyeit megélő Goldmund és az aszkéta paptanár, Narziss története. Narziss a szellem embere, míg Goldmund élete során a művészi ideált, az érzelmek kifejezésének módját keresi. Szerelmi kalandokon, gyilkosságokon, a pestis sújtotta vidékek halálélményein keresztül vezet az út önmaga megismeréséhez, tehetségének kibontakozásához, tanítómestere, Narziss pedig nem hagyja magára. Sosem engedik, nem engedhetik el a másikat, hiszen, ahogy Herman Hesse írja a mű egyik előszótervezetében: Vonzzák, elbűvölik, meghódítják, megismerik, a végsőkig fokozzák vagy megsemmisítik egymást. Ez történik mindig, ha férfi és női princípium, lelkiismeret és ártatlanság, szellem és természet tiszta formában találkozik és néz szembe egymással. Herman Hesse a következőképpen összegzi Bruno fiának a szerzetes Narziss és a képfaragó Goldmund középkori kulisszák között játszódó történetének legfontosabb gondolatát 1928. december 27-én kelt levelében: Az ember a régi, szemléletes és szép elképzelés szerint testből, lélekből és szellemből áll. Ezen alkotóelemek közül kettőt többnyire összekötnek egymással, a harmadikat pedig elhanyagolják. Így tagadta és hanyagolta el a testet a kereszténység a szellem és lélek összefonódása révén. Ezzel szemben korunk eltúlozza a test és az értelem kultúráját mindkettőt a lélek kárára. A művészet azonban éppen hogy a lélek birodalma, lélekkel áthatott, kifinomult érzékiség, és messze az érzékin túlra törekszik.