Sallay Gergely Pál
SEREGSZEMLE FÉMBEN, ZOMÁNCBAN /A MAGYAR KIRÁLYI HONVÉDSÉG ÉS A LEVENTEMOZGALOM JELVÉNYEI 1938-1945.
A fegyveres erők tagjai minden korban örömest hordták a kitüntető és megkülönböztető jelvényeket, hiszen azok felkeltették a külvilág érdeklődését, s kifejezésre juttatták viselőjük rátermettségét és a mögötte álló komoly intézményi hátteret. A jelvény tehát tárgyi mivoltán túlmutatva, eszmeisége által társaival egybeköti, érdemeiről számot adva öntudatossá teszi a katonát. A Seregszemle fémben, zománcban című kötet a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint több más magán- és közgyűjtemény anyagán keresztül mutatja be az 19381945 közötti időszak magyar katonai és katonai vonatkozású jelvényeit. A központban a tárgyak állnak, azonban külön hangsúlyt kapnak a jelvények rendszeresítésére, gyártására és adományozására vonatkozó információk, megjelennek a jelvényekhez tartozó nyomtatványok és a viselés korabeli képi forrásai is. Ahol lehet, bemutatásra kerülnek a jelvényekhez bármilyen formában köthető emléktárgyak is. Így a könyv a maga teljességében tárja a témát az Olvasó elé. A jelvények szimbólumértékére (miszerint számos csapatnem és alakulat megkülönböztető jelvényét reprezentációs célokra is használta) nyújtanak példát a kötetben megjelenő emléktárgyak, nyomtatványok. A második világháború magyar katonai jelvényeit ismertető tudományos jellegű összefoglaló mű mindeddig nem jelent meg. A kiadvány ezt a hiányt pótolja: az eddigi ismeretek összegzésével és az újabb kutatási eredmények közlésével rendszerbe foglalja a Magyar Királyi Honvédség és katonai előképzést végző leventemozgalom 19381945 közötti jelvényeit. A könyvet a magyar hadtörténelem és a magyar katonai szimbólumok iránt érdeklődők ugyanúgy haszonnal forgathatják, mint ahogy segítséget jelenthet a második világháborús katonai emlékek egyre népesebb gyűjtői táborának.

Nyelv | magyar |
Kiadó | Pult Kft. |
Megjelenés éve | 2014 |
Oldalak száma | 264 |
Kötés típusa | karton /keménytábla |
Súly (g) | 1660 g |
Méretek (Sz-M-H) | 240-335-18 |
EAN | 9789630681476 |
Szállítási idő | Nem elérhető |