FLORA THOMPSON

CANDLEFORDI KISASSZONYOK

A kötet, amely alapján a nagy sikerű tévésorozat készült! Mint egy finom - néhol meglepően éles, hangsúlyos színekkel tarkított - pasztellkép, olyan ez a regény. Cselekménye tulajdonképpen nincs, csupán egy főszereplője, Laura, akinek életútját - nagyon felszínesen - gyerekkorától felnőtté válásáig követhetjük. Hogy milyen, azt csak jelzésekből érzékeljük, de igazából nem is fontos. Ami számít, az egy letűnt, a XIX. század nyolcvanas éveiben még meglévő angliai, vidéki életforma, amely összességében eltűnt ugyan, de nyomaiban még ma is megvan a vidéki Angliában. Egy piciny - szegénységükben már akkor is a közép-európai paraszttól fényévnyi távolságra élő mezőgazdasági munkások által lakott - oxfordi falucskától egy tehetősebb, iparosodó falun át a vidéki angol kisvárosig ismerhetjük meg az akkori emberek életét. Történet nincs, csak életképek, helyzetleírások, amelyek mind Flora Thompson szikrázó szellemét dicsérik. Egyszerűségükben is elevenek, élethűek, s érdekesebbek, mint bármilyen kitalált, fantázia szülte történet. Néha - amikor a szerző régi rigmusokat, ünnepeken előadott dalokat, népi játékokhoz társuló mondókákat idéz - lelket pezsdítően frissek. És az vesse az első követ Flora Thompsonra, aki - élje bár a legmodernebb, legpörgősebb életet - nem gondolt még soha nosztalgiával egy letűnt, de talán nem felesleges értékeket hordozó korra.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó IPC KÖNYVKIADÓ
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 528
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 600 g
Méretek (Sz-M-H) 145-205-30
EAN 9789636354978
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Palazzo
-9%
Danielle Steel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,02 €
Atomi szokások - Apró változások, kiemelkedő eredmények
-8%
James Clear
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,85 €
21,03 €
Kaland a Kéken - Járjuk végig az Országos Kéktúrát!
-8%
Bakos Barbara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Lányregény felnőtteknek
-8%
Dráfi Emese
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,00 €
12,88 €
BONCAHIER: Manga - 50482
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Kaland a Húsvét-szigeten - Mulatságos történetek
-8%
Geronimo Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Ki kicsoda a magyar irodalomban?
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
1,30 €
1,20 €
Színezz és játssz Pettsonnal és Findusszal! - Karácsonyi fejtörők §K
-8%
Sven Nordqvist
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,11 €

Korábban megtekintett: