THOMAS HARDY

A KÉK SZEMPÁR

A 19. századi angol széppróza kiemelkedő alakja, Thomas Hardy az Egy tiszta nő című, nálunk is közismert regényével írta be magát a klasszikusok aranykönyvébe. A kék szempár nem maradt el a híres főműtől, sőt, mintha annak előfutára volna, melyben Hardy az angol középosztály és a lecsúszott nemesség poros értékrendszerét állítja szatirikus társadalomkritikája középpontjába, mindezt egy szerelmi történetbe ágyazva. A romantikus história főhőse Elfride, egy isten háta mögötti délangol parókia lelkészének leánya, aki szerelmi élete kiteljesedését reméli vidéki mindennapjaitól. Csoda-e, ha a Londonból érkező lánglelkű Stephen azonnal megdobogtatja az álmodozó lány szívét? Ám kettejük bimbózó szerelmének az apa azon nyomban útját állja, amikor értesül a tehetséges és művelt ifjú építész nem előkelő származásáról. A szülői tilalom elől a fiatalok titkos házassági tervek szövögetésébe menekülnek. A városból újdonsült rokonaihoz érkező, érett korú londoni kritikus, Mr. Knight aztán végképp összekuszálja a szálakat. Megkezdődik a versenyfutás – a két, egymást barátként tisztelő férfi harcol az idővel, a sikeressé válással és saját értékrendje beteljesítésével – Elfride kezének elnyerésért. Ugyan honnan is tudhatnának egymásról, s kiváltképp miből is sejthetnék előre a kék szemű leány végső, elkeseredett elhatározását? Tisztaság és feslettség, ártatlanság és törtetés, őszinteség és hazugság, a női önállósodás és a társadalmi konvenciók válaszútjai hálózzák be Thomas Hardy önéletrajzi ihletésű regényét, első felesége iránti szerelme nemes rajzolatú emlékművét.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó LAZI BT.
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 395
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 430 g
Méretek (Sz-M-H) 125-205-30
EAN 9789632670416
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Összegyűjtött bélyegek
-8%
Békés Pál
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
SZLOVÁKIA - A TÖRTÉNELMI FELVIDÉK MŰEMLÉKEINEK KÉPES ENCIKLOPÉDIÁJA
Orosz Örs - PETER KRESÁNEK
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
99,00 €
Dubaj - Marco Polo (új kiadás)
-8%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
4 éves lettem! - Kedvenc meséink a Pagony szerzőitől (új kiadás)
-8%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Az Ipari -  Több, mint egy iskola
-9%
Albert Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,40 €
13,11 €
És most hová tűnt Vili?
-8%
Martin Handford
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Hangkaland 4. - Sziszegők és susogók - Kiegészítő feladatok a 2. és 3. kötethez
-8%
Kiss Rebeka
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
Egyszer volt... - Az emberi test titkainak enciklopédiája
Jean Barbaud
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €

Korábban megtekintett: