Nagy Miklós Mihály
MAGYARORSZÁG AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚBAN /TÉRKÉPEK TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉSSEL
Egy évszázad telt el azóta, hogy 1914 júniusában végleg kiéleződött az a nagyhatalmi szembenállás, amely néhány héten belül egy addig sosem látott méretű fegyveres konfliktusba torkollott. Déd- és nagyszüleink emlékezetében még sokáig „a nagy háborúként” élt, amit később első világháborúnak, még később a huszadik század őskatasztrófájának is neveztek. Ez a centenárium alkalmából megjelent, sajátos szemléletmódú történelmi atlasz az Osztrák–Magyar Birodalom és benne Magyarország első világháborús részvételére összpontosít, az események sorából a hazánkat érintőeket emeli ki. A mű újdonsága, hogy a szerző, Nagy Miklós Mihály az 1914–1918 közötti eseményeket szorosan összekapcsolja a magyarság 1918–1919. évi honvédő háborújával, amelyet korábban „forradalmak koraként” is emlegetett a történetírás. Az eseménytörténet, illetve a Monarchia jellemzőinek áttekintése alapos, ugyanakkor tömör és jól érthető. Az összetartozó történelmi és térbeli folyamatok megértését 45 tematikus térkép mellett 10 ábra is segíti. * A „Magyarország az első világháborúban” című ezen kiadványt azoknak az olvasóinknak ajánljuk, akik a nagy háború eseményeit ennek az atlasznak a három nagy fejezetében kívánják nyomon követni: - Elsőként a háborúba lépő Osztrák-Magyar Monarchiát és benne a Szent Korona országainak bemutatását; - Másodikként, hogy miként érintette a Szent Korona országait a fegyveres küzdelem; - Harmadikként pedig a világháborút közvetlenül követő magyar honvédelmi háborút, amely 1918. október 31. és 1919. augusztus 4., vagyis a Monarchia és Magyarország katonai összeomlása, valamint a román csapatok budapesti bevonulása közötti időszakban zajlott. Mérlegelve, latolgatva és továbbgondolva, hogy a Monarchia a határai mentén húzódó frontvonalakon veszítette el a világháborút, Magyarország viszont a Kárpát-medence belsejében szenvedett katonai vereséget. Részletesen megismerhető a magyar hadifogolytáborok kérdésköre, a hadifoglyok sorsa is.

Nyelv | magyar |
Kiadó | Kárpátia Stúdió |
Megjelenés éve | 2014 |
Oldalak száma | 136 |
Kötés típusa | karton /keménytábla |
Súly (g) | 682 g |
Méretek (Sz-M-H) | 195-295-10 |
EAN | 9786155374104 |
Szállítási idő | Nem elérhető |