CURTIS SITTENFELD

SISTERLAND - IKERORSZÁG

Kate és Violet ikertestvérek, akiknek az élete szoros kapcsolatuk ellenére is nagyon különböző vágányon halad. Mindketten különleges képességgel születtek, amelyet gyerekkorukban azonos mértékben alkalmaztak is: erős megérzés ez, egyfajta természetfeletti tudás emberekkel, helyzetekkel, a jövő történéseivel kapcsolatban. Felnőve azonban nagyon másképpen viszonyulnak különös adottságukhoz: míg Kate minden igyekezetével azon van, hogy elnyomja, és normális, hétköznapi életet éljen, addig Vi a maga teljességében kibontakoztatja, és médiumként keresi kenyerét. Azután egy őszi napon Vi számára nyilvánvalóvá válik egy közelgő földrengés lehetősége, testvére pedig megérzi a katasztrófa pontos dátumát. Olyan információ ez, amelyet nem tarthatnak meg maguknak, hiszen meg kell adni a lehetőséget, hogy az emberek fölkészüljenek a túlélésre. Nagy médianyilvánosságot kap tehát a jóslat, és a feszültség szinte tapinthatóvá válik, ahogy a megjelölt dátumhoz közeledünk. Valóra válik-e a jóslat, és mindent elnyel a föld? Vagy tévedés az egész, és Vi megszégyenül az egész kisváros előtt? És bármelyik lehetőség következik is be, lehetséges-e a túlélés a testvérek és családjuk számára?

Nyelv magyar
Kiadó TARANDUS KIADÓ
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 528
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 702 g
Méretek (Sz-M-H) 137-210-31
EAN 9786155261763
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szuperhősök sulija - Olvass Samuval! - Haladó szint
-10%
Rüdiger Bertram
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,75 €
8,78 €
Árvíz Nagykeszin (1965) és a falu újjászületése - Povodeň vo Veľkých Kosihách (1965) a znovuzrodenie obce
Hanesz Éva/Hanesz Sándor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,00 €
Párban Nápolyban
-10%
Borsa Brown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Lázadó nők könyvesboltja
-10%
Heidi Rehn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Kinek a sorsa? - Transzgenerációs örökség a mesékben és a terápiában
-10%
Mogyorósy-Révész Zsuzsanna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Rejtőzködő unikornisok 3. - Kifestőfüzet kaparós és színezős oldalakkal
-10%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Megfújni, és tapaszt rá /Bibiskönyv 5 lemosható játéktapasszal
-10%
Henning Löhlein
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A phenjani varázsló
-10%
Marcel Theorux
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €