DAVID R. GILLHAM

ASSZONYOK VÁROSA

Kiben bízhatunk? Kit szeressünk? És ki az, aki még megmenthető? 1943-ban, a második világháború tetőpontján járunk, amikor Berlin szinte kizárólagosan a nők városa lett. Sigrid Schröder látszatra mintaszerű német katonafeleség: mindennap bejár dolgozni, a lehető legügyesebben használja fel az élelmiszerjegyeit, és kötelességtudóan gondoskodik kellemetlen, minden lében kanál anyósáról, miközben a rezsim vérfagyasztó erkölcstelenségeiről láthatóan tudomást sem vesz. Ám az álca mögött ott rejtőzik egy egészen másféle Sigrid: a nő, aki a szeretőjéről ábrándozik. Egy férfiról, akit a háborús káoszban szem elől vesztett, s aki zsidó. Ám nem Sigrid az egyetlen, akinek titkai vannak. A házba egy magas rangú SS-tiszt költözik a családjával, épp a folyosó szemközti oldalára, és az új szomszédok Sigridet akarata ellenére is bűvkörükbe vonzzák. A házban lakik a kötelező szolgálati évét töltő fiatal Ericha is, s egy veszélyes pillanatban Sigrid segítségét kéri. Sigridet hamarosan beszippantja egy olyan világ, amelynek létezéséről mindaddig sejtelme sem volt. Fokozatosan ébred rá a szörnyű valóságra, s eközben a magány erődítménye, amelyet az évek során gondosan felépített maga köré, kezd összeomlani. Döntenie kell, mit cselekedjen. El kell döntenie, mi a jó, és mi a rossz, és mi az, ami valahol e két véglet közötti árnyékokban rejtőzik. David Gillham lebilincselő regényében azt kutatja, mi történik, amikor hétköznapi emberek nem hétköznapi időkben és helyzetekben találják magukat, és a döntések, amelyeket meghoznak, sokszor nem kevesebbet jelentenek, mint a hajszálvékony határmezsgyét élet és halál között. A szerző honlapja: davidrgillham.com.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó ALEXANDRA
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 424
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 570 g
Méretek (Sz-M-H) 135-208-20
EAN 9789633574867
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Nagy rejtvénykönyv 19.
Rejtvénykönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
Fénytörések - Sorsfordító történetek
-8%
Elizabeth Lim
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Macaroniskola - A világ legmutatósabb desszertje tökélyre fejlesztve 50 ínycsiklandó recepttel
Camila Hurst
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
Sarkvidékek
-8%
Magda Garguláková
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Dorian Gray arcképe - Trubadúr Zsebkönyvek 25.
-8%
Oscar Wilde
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
9,07 €
A rossz menyasszony - Windsor testvérek 1.
-8%
Catharina Maura
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Viccen kívül - Út a szégyentől a szabadságig
-8%
Dordzsceren Csingisz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,90 €
23,83 €
Bogyó és Babóca kertészkedik (új kiadás)
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,70 €

Korábban megtekintett: