Tormay Cécile

BOLDOGASSZONY ARKÁDIÁBAN

Jézus szerette az eget, a termést, a virágokat, a vizeket, mindent, ami élt és tiszta volt. És mintha ez a gondolat kézen fogta volna a Boldogasszonyt, kilépett az előcsarnok oszlopai alól. A magas légből kerengve, rejtélyes galambok seregei közeledtek a földhöz. Kitárt szárnnyal egy pillanatra mintegy megálltak az aureolás szent fő felett, aztán kivált a fehér csapatból a legfehérebb és a Boldogasszony vállára ereszkedett, mialatt ő lassan haladt le a templom lépcsőzetén. Ösvényén suttogva távolodtak egymástól a cyprusok, hogy utat engedjenek neki; a hyácintusok lába alá sereglettek; körülötte, mint légies virágok, koszorúban ringtak a pillangók. És a Boldogasszony elindult a régi Árkádia mezőin. De a mozdulattól homlokán lobogó lángot vetett a nehéz aureola; sűrű fátyola alatt fullasztó lett a lég. Lankadtan, ingadozva állt meg újból. Mintegy álomban, leemelte fejéről a szentséges koronát és gyöngéden az érintetlen fű közé helyezte. Gyorsabb lett a lépte, szabadabb a lélekzete és, mintha még mindíg álmodnék, mentében egy vad liliom virágára függesztette szomorú fátyolát. Sötét haja fékevesztetten áradt szét a vállán és a viharos hullámokban a nap tüze hirtelen vörös tündöklést gyújtott. Isteni bájjal emelte kezét a homlokához, szintúgy, mintha el akarná törülni a súlyos aureola nyomát; és e mozdulat árnyékából szeme szomjasan itta föl egy végtelen pillantásban az örök ifjúságot, mely a mezőkön, az erdőkön, a forrásokon, az egész mindenségen végiglüktetett... Mely messze időkben ismerte ő ezt a tájat? Mikor volt az, hogy jöttére kivirágzottak itt a myrthusok? (Részlet a címadó novellából)

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Kráter Műhely
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 380
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 615 g
Méretek (Sz-M-H) 155-235-14
EAN 9789632980072
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Visszatérés
Mélissa Da Costa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
Ennivaló okos naptár - Asztali naptár 2027
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
Ballagó óvodás
Elek Mária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
Fearless - A rettenthetetlen (éldekorált)
-8%
Lauren Roberts
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
A király vacsorája - Egy magyar séf kalandjai Angliában
-8%
Villám Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Micimackó meg én
-8%
Jeanne Willis
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,14 €
Az én szépséges babaalbumom
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Tesz-Vesz város A-tól Z-ig
-8%
Richard Scarry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: