Lorna Byrne

Mennyei szeretet

A Mennyei szeretet átformálja a szeretetről vélt eddigi gondolataidat, felébreszti a benned mélyen megbújó szeretetet, együttérzővé tesz, boldogabbá – megváltoztatja életedet és a körülötted lévőkét is! Lorna Byrne, az írországi misztikus, aki oly tisztán látja az angyalokat, mint mi a földi halandókat, ebben a könyvében első alkalommal tárja fel előttünk a tényt, hogy a szeretetet is látja, egyfajta fizikai erőként, és ez különleges betekintést ad számára a szeretet mibenlétét illetően. Mindannyian tiszta szeretetként születünk, Lorna azonban látja, hogy tíz felnőttből kilenc esetében egyfajta szalag fogja körbe a testet a szív magasságában, és így a szeretet nagy része elzáródik. Mindazonáltal nem vagyunk képesek megsemmisíteni ezt az érzést, és Lorna ebben a könyvben megtanítja nekünk, miként szabadíthatjuk fel egyre jobban a szeretetet, és szerethetjük ezáltal egyre jobban magunkat és másokat is. „Az angyalok elmondták nekem, hogy a szeretet a leghatalmasabb erő a világegyetemben, ez terel minket a helyes irányba és visz előre. A szeretettől válik értékessé az életünk!” Lorna Byrne

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Sanoma Budapest
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 176
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 210 g
Méretek (Sz-M-H) 140-220-10
EAN 9789633410981
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A Világegyetem dióhéjban - Az idő rövid történetének folytatása (új kiadás)
-8%
Stephen Hawking
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
29,45 €
27,10 €
A szerelem kémiája
-8%
Sariah Wilson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az alma nem esik messze
-8%
Liane Moriarty
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Találd meg a kiutat - Depresszió - Hatékony megoldás az örömteli élethez
-8%
Richard Gilpin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Sosem menekülsz! (éldekorált)
-8%
Jud Meyrin
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,65 €
19,92 €
Állj mellém - II. trilógia - Iskolák versenye - harmadik kötet
-8%
Leiner Laura
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,05 €
13,85 €
Belenéztél
-8%
Renata Rye
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,65 €
17,16 €
Micimackó - Kincses kalandok - Mese és móka
-8%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,55 €

Korábban megtekintett: