Urbánszki László

Fegyver csörög /Anno Domini 1242.

A tatárjárás (1241-42) Magyarország történelmének egyik legnagyobb pusztítása, nemzeti tragédiaként került be a történetírásba és a köztudatba. A legújabb kutatások ugyanakkor arra is engednek következtetni, hogy a tragédia nem volt olyan nagymértékű, mint eddig hittük. A dúlás után hazatérő IV. Béla bár megfogyatkozott, de semmiképpen sem megtörtént népet talált a Kárpát-medencében. Magyarország hadereje olyannyira erős maradt, hogy a király a ?második honalapítás? mellett agresszív, terjeszkedő külpolitikát, többfrontos hadjáratokat folytatott. Országunk a tatárjárás iszonyata után is a térség meghatározó nagyhatalma maradt. Urbánszki László IV. Béla uralkodásának tatárjárás utáni küzdelmekkel teli korszakát örökíti meg regénysorozatában. Történelmi tanulmányainkból tudjuk, hogy II. (Harcias) Frigyes osztrák herceg 1241-ben kizsarolta a mongolok elől menekülő királyunktól három határszéli megyénket. Nem annyira közismert azonban az, hogy Frigyes, kihasználva a kivérzett ország gyengeségét, 1242 tavaszán lerohanta Pozsony vármegyét. IV. Béla ekkor még Dalmáciában tartózkodott, a megye nem számíthatott külső segítségre. A reménytelen helyzetben lévő Hont-Pázmány Ehellős megyésispán, a hatalmát és övéit féltő nagyúr minden lehetőséget kénytelen kihasználni védekezés közben. Nemtelen, sőt aljas dolgokat is el kell követnie, sok szenvedést bocsátva arra a népre, amelyet meg akar óvni, hogy reménye legyen a győzelemre. Hajnalig imádkozva bánja bűneit, melyeket újra meg újra elkövet, hogy népét megvédje. A regény a mongol kivonulást követő hónapokkal folytatja a szerző előző, Vérszagra gyűl című kötetének történetét. Bene falu élethalálharcának veteránjai, boldogulásukat keresve a Felvidékre mennek, ahol újra harcba kényszerülnek. Ezúttal láncpáncélos, majdnem sebezhetetlen óriásokkal kell viaskodniuk, bár ők csak élni akarnak. Látszólag védtelen embereket is harcba kényszerít szeretteik halála, és újra bebizonyosodik, hogy a veszett farkasként küzdő parasztok, halászok, pásztorok tettei olykor a csataterek hősi eseményeit is felülmúlják.

Nyelv magyar
Kiadó Gold Book Kiadó
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 352
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 640 g
Méretek (Sz-M-H) 160-237-31
EAN 9789634262879
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Cagaster - Rovarok és emberek 5.
-10%
Kachou Hashimoto
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Klasszikus vitorlás jachtok
-10%
Jill Bobrow
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
65,55 €
59,00 €
Sárkánytan - Nagy sárkányos könyv
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,35 €
35,42 €
Barátunk, a természet  - Az én különleges bolygóm - foglalkoztatókönyv
-10%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,87 €
Az 5 szeretetnyelv: Egymásra hangolva - Az életre szóló szeretet titka (dísz) (új kiadás)
-10%
Gary Chapman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Virágok, díszek, minták
-10%
Brunner, Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,90 €
23,31 €
Mimi
-10%
Lakatos Márk
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
A tudatalattid határtalan ereje - A tudattalatti kontroll
-12%
Lajos Antal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,01 €

Korábban megtekintett: