Sándor Anikó

Én igen nagy vétkem... /Öt nap mariazellben

Mariazellben, a híres zarándokhelyen, egy kis hotelben öt nő csodára vár.
A remény hozta ide őket, hogy - ahogy egykor a pogányok elől menekülő szerzetesnek itt számukra is rés nyílhat az elakadás szikláján.
Mesélnek, s miközben felfedik egymás előtt a legféltettebb titkaikat,
önmagukban is olyan mélységekbe jutnak el, ahol azelőtt sosem jártak.
Ki pakolta vállukra a terhet, amit évtizedek óta cipelnek?
Melyik volt a pillanat, amely meghatározta a sorsukat?
Létezik-e olyan külső erő, amely elvezetheti őket a megoldáshoz?
Alexandra félresikerült eljegyzése. Lilien erőfeszítése, hogy beteljesítse anyja
álmait. Júlia lejárt szavatosságú nőisége, Angéla bénító frusztráltsága, amiért nőnek született. És egy kívül is, belül is romokban heverő élet, az önmagát marcangoló szeretet: a teljesen kilátástalan helyzete Máriának, az anyának, aki mint utolsó reménysugárba kapaszkodva most térdenállva könyörög egy kis hársfa szobornak: Kérlek, segíts visszakapni a gyermekemet, az én kis Jézuskámat. Könyörgök, segíts nekem, hogy ismét élhessek.
Öt nő, öt nap, öt sors.
Ötször öt meghatározó történet, melyek közül bármelyik bármelyikünkkel megeshetett volna.

Nyelv magyar
Kiadó Jaffa Kiadó
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 200
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 246 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-18
EAN 9786155492433
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Szilárd Leó - Zseni árnyékban
-9%
William Lanouette
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €
Fiókmustra
-9%
Ernyey Béla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Audrey Hepburn - Élet, szenvedély, stílus
-9%
Chiara Pasqualetti Johnson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,30 €
35,77 €
Ő, Szirtes Tamás
-9%
Rényi Ádám
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,80 €
19,84 €
Ha elhagysz, veled mehetek?
-9%
Moldova György
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
NAGY ERVIN - A király, a gróf és a tanár
-9%
Péterfy Gergely
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Charlie könyve - Egy 109 éves ember inspiráló élete
-9%
David von Drehle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
A visszakapcsolt diktafon - Életútinterjú
-9%
Demszky Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,85 €