Georg Klein

Üstökösök /Három öntörvényű élet

Új esszékötetében Georg Klein három kiemelkedő jelentőségű alkotó, a zeneszerző Bartók Béla, a genetikus Seymour Benzer és az orvosi Nobel-díjjal kitüntetett botanikus Barbara McClintock pályájának bemutatásával és munkásságának elemzésével nagyszabású szellemi kalandozásra invitálja az olvasót. A közös vonásokat keresi és mutatja fel a három öntörvényű életben, miközben a laikus számára is érthetővé teszi életművük úttörő jelentőségét, a genetikai és a molekuláris biológiai kutatások és eredmények lényegét. A szerzőt ugyanaz a szenvedély hajtja, mint hőseit: a gondolkodás szenvedélye, a művészet, a tudomány, a másik ember, a világ működése iránti olthatatlan érdeklődés.

[ A zeneszerző ] Vágytam rá, hogy megírhassam ezt az esszét, talán azért, hogy beszívhassam azt a tiszta levegőt, amely körülveszi Bartókot. Tudtam, hogy találhatok valamit Bartókban túl azon, amit minden nagy, halhatatlan zeneszerzőben megtalálhatok. A többiekhez hasonlóan Bartókot is a fenomenális zenei tehetsége teszi halhatatlanná. De az ő sajátos, félénk és magabiztos, előzékeny de hajlíthatatlan, halk szavú de a nácizmussal és az elnyomás más formáival szemben megalkuvás nélkül fellépő személyisége adja meg életműve végső formáját. És még valamit, túl az életművén. A példát, mindannyiunk számára. A példát, hogy mi még az ember, vagy mi lehet még az ember.

[ A genetikus ] Egyáltalán nem érdekelte a vallás. Ennek ellenére a nagy zsidó ünnepeken eljárt a zsinagógába, apja iránti tiszteletből. Apja mellett ült a padban, de imakönyv helyett fizikakönyvet tartott az ölében. Apja úgy tett, mint aki nem látja, fia iránti tiszteletből.

[ A botanikus ] Rhoades mindig ámulattal nyilatkozott arról, hogy McClintock mennyi mindent lát a mikroszkópban. Amikor ezt egyszer neki is elmondta, Barbara azt válaszolta: Tudod, amikor egy sejtet nézek, akkor leereszkedem abba a sejtbe, belépek és körülnézek.

Nyelv magyar
Kiadó Corvina Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 280
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 274 g
Méretek (Sz-M-H) 130-195-13
EAN 9789631362596
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A naiv és szentimentális regényíró - Helikon Zsebkönyvek 142.
-9%
Orhan Pamuk
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,85 €
8,97 €
Bűntény az internátusban
-9%
Lucinda Riley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Bartók Béla - Járatlan utakon
-9%
Laetitia Le Guay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
PONS Vigyázz, német! - online hanganyaggal - FIGYELEM! Nem véletlenül áll a címlapon, hogy cenzúrázatlan kiadás
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
A polip haragja
-9%
Dirk Rossmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Fekete Péter Villamosokkal
Kártyajáték
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,30 €
Kis barátaim - Nyuszi
-9%
Magali Attiogbé
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,05 €
10,06 €
Vas és rozsda /A Caesarok trónja 1.
-72%
Harry Sidebottom
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
3,25 €

Korábban megtekintett: