Szurovecz Kitti

Fényemberek 3. /A fény háborúja

Egy lány, aki azért született, hogy egyensúlyt teremtsen a Fény és a Sötétség világa között. Egy lány, aki azért létezik, hogy ne legyen több betegség, baleset, félelem és tragédia az emberek világában, mint amennyit az elbír. Jane Andrews, egy lány, aki mindezzel együtt épp olyan terveket sző, mint bármelyik huszonéves: hozzámenni élete szerelméhez, családot alapítani, boldogan élni. Csakhogy úgy tűnik, mindez lehetetlen, mert a Teremtő és a Sors által adott küldetés ezúttal kifog a Fényemberek kolóniáján: a Sötétek korábbi ügyeskedéseinek nyomán egy kegyetlen, gyilkos faj jelenik meg New York-ban, amely azzal fenyeget, hogy elpusztítja a halandókat. A sáremberek, azaz az élőholtak kiirthatatlannak tűnnek – Jane és a Fényemberek feladata, hogy kiderítsék, mi az, ami végezhetne velük. Ezúttal a Sors, Astrid Úrnő segítsége nélkül maradnak… Vajon sikerül megtalálniuk a megoldást a sáremberek elpusztítására? Képes-e összefogni a Fény és a Sötétség világa, azért, hogy a halandók megmenekülhessenek? Valóra válhat-e Jane álma, hogy egy nap ismét az átlagos, fiatal nők életét élhesse? A Fényemberek trilógia lezáró kötete minden eddiginél nagyobb izgalmakat tartogat, mire az utolsó oldalra érünk, feltárul az égi világnak, és a pokol bugyrainak minden titka.

Nyelv magyar
Kiadó Könyvmolyképző Kiadó
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 344
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 416 g
Méretek (Sz-M-H) 135-205-30
EAN 9789633992227
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Erdők-mezők gombái (új kiadás)
-10%
Locsmándi Csaba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Vonatok - Az elsőtől a legjobbig
-10%
Alastair Steele
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Nekem is van szobanövényem
-10%
Magda Garguláková
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Mimi
-10%
Lakatos Márk
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
AZ 1-2.
-10%
Stephen King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
36,05 €
32,45 €
Ringató - Mondókák, dalok gyermekeknek
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,75 €
Ha meghal a király
-10%
Elina Backman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Intuitív étkezés gyakorlókönyv
-10%
Evelyn Tribole
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €

Korábban megtekintett: