Juhász Zsolt

A rovás jelrendszer mint útikönyv az élet nevű túrához

Hosszú, hosszú idővel ezelőtt az emberi lények a maihoz képest egészen más minőségű tudatossággal, és ehhez illő kommunikációval és megismeréssel rendelkeztek. Erre a valaha létezett fantasztikus tisztánlátásra és intelligenciára ma is élő bizonyíték a Magyar nyelv, és a hozzá természetesen simuló ősi írás, amit ma a legtöbbünk már csak rovásírásnak nevez A nyelv és az írás használóit ezért hívták úgy, a MAG népe! Ehhez képest tudományos körökben ma mégis általános nézet, hogy volt egy bizonyos ősmagyar horda, akiknek nagy sötétségük közepette a kereszténység felvétele hozta el a fényt, mígnem az első keresztény királyuknak, sikerült egycsapásra európai mintaállamot szervezni belőlük. A fent olvasható két út, két megközelítése a magyar őskultúrának. A másodikat minden magyar gyereknek jól megtanítják az iskolában, s tipikus példa arra, hogy jaj annak a népnek, amelyiknek az ellenségei írják a történelmét! Mert az igaz hogy a keresztény térítőknek köszönhetően nem sok tárgyi lelet maradt meg az ősmagyar múltból. De ami megmaradt az a legfurcsább és a legérdekesebb régészeti lelet az emberiség történetében, és bőven elég arra, hogy a napnál világosabban rekonstruálni lehessen belőle az igazi magyar ősműveltséget! Ezért nem kevesebbet szeretne ez a könyv, mint hivatkozási alapot nyújtani a Magyar őskultúrával, és ősműveltséggel kapcsoltban, ami nem veszett el, csak bujkált! S bujdosó a saját hazájában a mai napig

Nyelv magyar
Kiadó Pult Kft.
Megjelenés éve 2014
Oldalak száma 216
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 286 g
Méretek (Sz-M-H) 147-210-10
EAN 9789631210804
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Holdidő
-12%
Popper Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,53 €
A Lázadó Szépség - A Királynő Tanácsa
-11%
Emma Theriault
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,60 €
Irodalmi Szemle 2023/4.
-10%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
2,25 €
Átkozott kenyér
-10%
Sophie Mackintosh
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Hercegnők - Nyüzsikönyv - Kvízjátékkal
-10%
Böngésző
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
Louis Vuitton - Divatikonok V.
-10%
Karen Homer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Sapiens - Az emberiség rövid története (puha)
-10%
Yuval Noah Harari
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,67 €
Valaki rád vadászik - Skandináv krimik
-10%
Anna Jansson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,30 €
17,37 €

Korábban megtekintett: