CSEH TAMÁS

Cseh Tamás - Titkos dalok

,,Körülbelül 25 évvel ezelőtt, CSEH TAMÁS egy bevilágított pincében 32 dalt énekelt el, hogy egy barátja kipróbálhassa frissen vásárolt kameráját. A felvétel nemrég került elő egy ládából, és a TITKOS DALOK címet kapta. Méghozzá azért, mert nagyrészt a nagyközönség számára teljességgel ismeretlen, csakis a szűkebb baráti körnek tartalékolt dalokat mutatja be. Hogy miért lappangtak mindeddig ezek? Részben szabadszájú kegyetlenségük, speciális mondanivalójuk, másrészt összeférhetetlenségük miatt, mivel a közismert összeállításokba különféle okokból nem illettek bele. De most közre kell adnunk őket, mert a kép így lesz kerek, meg azért is, mert bőven megérdemlik. Bereményi Géza

GLS

Nyelv magyar
Kiadó MIRAX
Megjelenés éve 2014
Kötés típusa CD
Súly (g) 277 g
EAN 5999016389221
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Nem is emlékszem, mikor ettem utoljára... - A Csengetett, Mylord? ikonikus ételei
-8%
Mátai Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Dragalád visszavág - Zabaszauruszok 4. (új kiadás)
-8%
M. Kácsor Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
A hercegné ruhája
-8%
Jade Beer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
ZSEBREJTVÉNY SKANDI KÖNYV 75.
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,25 €
Éjszakai műszak - Így aludd át az éjszakát!
-9%
Fejős Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Házi gyógynövénypatika - Növényi gyógymódok a test, az elme és a lélek jóllétéért
-8%
Andrew Chevallier
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Sherlock Bones és a kísértetjárta kastély - Zseblámpás Könyvek
-10%
Tim Collins
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Egy átok az igaz szerelemért - Volt egyszer egy összetört szív 3. (új kiadás)
-8%
Stephanie Garber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: