Laura Hillenbrand

Rendíthetetlen

1943 májusában az amerikai légierő egyik repülőgépe lezuhant a Csendes-óceán fölött. A tizenegy fős legénységből mindössze hárman élték túl a becsapódást, köztük a gép bombázótisztje, egy fiatal hadnagy: Louis Zamperini. Zamperini gyerekkorában a környék réme volt, állandó csínyeivel rettegésben tartotta városa lakóit, ám amikor bátyja hatására sportolni kezdett, kiderült, hogy istenáldotta tehetség. A legjobb egymérföldes futók között tartották számon, fiatal kora ellenére sikerült kijutnia az 1936-os berlini olimpiára, ahol bekerült az 5000 méteres síkfutás döntőjébe. Nagy jövő előtt állt, a következő olimpia egyik sztárja lehetett volna. A következő olimpia azonban elmaradt, Zamperini pedig Pearl Harbor után a csendes-óceáni hadszíntéren találta magát. Egy bevetés során repülőgépe lezuhant, és Louis közel két hónapig hánykolódott az óceánon egy mentőcsónakban. Partot érve azonnal japán hadifogságba került - és az igazi megpróbáltatások csak ezután kezdődtek... Laura Hillenbrand könyve a 2010-es év egyik legnagyobb szenzációja volt az Egyesült Államokban. A Time Magazine egyenesen az év könyvének választotta, és minden eladási listán rögtön megjelent az elsők között. Páratlan sikerét jelzi, hogy a Rendíthetetlen négy év elteltével is őrzi a helyét a bestsellerlisták élmezőnyében, köszönhetően annak, hogy a kötetből immár több mint négymillió példány kelt el csak aqz USA-ban. A könyvből nagyszabású hollywoodi film készült Angelina Jolie rendezésében, melyet 2015. február elején mutatnak be a hazai mozikban.

Nyelv magyar
Kiadó Cartaphilus Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 504
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 530 g
Méretek (Sz-M-H) 140-208-35
EAN 9789632663883
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Mesék a felnőtté válásról (új kiadás)
-10%
Boldizsár Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Óriás motorok - Óriás...
-10%
Matricás foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,41 €
Irodalmi Szemle 2022/9.
-10%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,50 €
2,25 €
Cím nélkül - Karcsú Könyvek
-10%
Vámos Miklós
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
New York bandái
-10%
Herbert Asbury
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Így szerettek ők 1. - Magyar irodalmi szerelmeskönyv (új kiadás)
-10%
Nyáry Krisztián
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
23,58 €
Hajótörés a Smaragd-szigeten - A falu 1.
-10%
Karl Olsberg
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Őskori történetek
-10%
Alberto Moravia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €

Korábban megtekintett: