Esterházy Péter

Egy kék haris

Senkit meg ne tévesszen a cím: valódi kékharisnyák olvashatók Esterházy Péter először 1996-ban megjelent esszékötetében is. Vagyis hamisítatlan Esterházy-publicisztikák: glosszák, elmélkedések, jegyzetek. A tárgy pedig ezúttal is bármi, azazhogy minden, amit az író észrevesz, s amire rögtön reflektál. A kilencvenes évek első fele lélegzik ezekben az írásokban, néha légszomjjal küzdve, máskor egyenletesen. Meglehet, kevesebb a vitriol, több a rezignált bölcsesség, mint az Egy kékharisnya följegyzéseiből című, két évvel korábban megjelent kötetben. S hogy miért van ez így, arra választ kapunk a kötetet záró esszéből, mely egyszerre szól regényről és politikáról, hagyományról és egyéniségről, de mindenekelőtt a magyar nyelvről, a magyar mondatról. Ráadásként Esterházy Péter személyiségéről és írói gondolkodásmódjáról egy, még Petri György által készített interjúban olvashat (az utolsó) olvasó.

Nyelv magyar
Kiadó Magvető Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 255
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 430 g
Méretek (Sz-M-H) 145-220-12
EAN 9789631427264
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

És most hová tűnt Vili?
-10%
Martin Handford
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Zserbó 2. - A háború tengerén
-10%
Karády Anna
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,66 €
Gyógynövények - Találd meg és használd fel!
-10%
Katrin Hecker
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,20 €
8,28 €
A hollók
-10%
Kass Morgan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Dungeons and Dragons: Drizzt legendája - Képes útmutató
-10%
Michael Witwer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
39,35 €
35,42 €
Howard Phillips Lovecraft legjobb művei
-10%
Howard Phillips Lovecraft
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Szamos-parti Hollywood - Abszolút töri
-10%
Zágoni Balázs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,13 €
Miriam Rosenblum és a Kozma-kvintett
-10%
Fehér Béla
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €