Melissa Moretti

Fehér holló

Ebben a történetben az olvasó megismerkedhet az üdítőitalgyártás rejtelmeivel, hiszen főhősei ebből élnek. De az eseményeket személyes tragédiák és örömök is átszövik. Leona, az italgyári menedzser tartja el mozgássérült húgát, amikor hamis vádak alapján elbocsátják. Miképpen lesz képes ismét talpra állni, sőt megtalálni azt a fajta boldogságot, amely nagyon ritkán köszönt be egyszerre négy ember életébe? A ritka, mint a fehér holló példázata itt többszörösen igazolódik, míg két nő és két férfi sok nehézség után együtt találja meg nemcsak a szerelmet, de a boldogulás útját is.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó ANNO Kiadó
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 199
Kötés típusa Paperback
Súly (g) 166 g
Méretek (Sz-M-H) 200x1340
EAN 9789633757932
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Disney - Stitch Journal - Szőrmók napló mini sztorikkal
-8%
Napló
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Többet ésszel, mint erővel (új kiadás)
-9%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,50 €
6,83 €
Vinland Saga 6. (manga képregény)
-8%
Jukimura Makoto
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Pele megfázott - Tölgyerdő meséi
-8%
Julia Donaldson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €
Sápadt Álmodó - Hajnali kórus - Csontszüret novellák (új, átdolgozott kiadás)
-8%
Samantha Shannon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Pánik - Tények és tévhitek
-9%
Szendi Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,93 €
Bluey - Karácsonyeste a Teraszmikulással §K
-8%
Bluey mesekönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Hazugságok hálójában
-8%
Robyn Harding
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,60 €
19,88 €