Papp Diána

Jóságszalon

Lili még főiskolás évei alatt ismerte meg a nála jóval idősebb Pétert, aki tapasztalatával, kifinomult ízlésével és befolyásos barátaival rögtön lenyűgözte a lányt. A tanár-diák barátságból előbb szerelem, majd összeköltözés lett, így az álompár látszólag a tehetősek gondtalan és irigylésre méltó életét éli egy budai villában. Lili számára azonban az aranykalitka valóságos börtön, ahonnan alkalmi kalandokba bonyolódva próbál szabadulni. Szeretetéhsége egy sármos fitneszedző karjaiba űzi, de a félrelépésnek váratlanul híre megy, küszöbön a botrány, egy bosszúszomjas zsaroló is feltűnik, Lili pedig úgy dönt, elmenekül eddigi életéből, és tanácsért a Jóságszalonhoz fordul… Papp Diána, a nagy sikerű Bodza bisztró, Téli fagyi, Kerek perec és Szerdán habcsók után egy olyan harmincas nő kapcsolati válságáról írt elgondolkodtató, mégis könnyed humorú regényt, akinek látszólag mindent megadott az élet, és aki ennek ellenére a rázósabb utat választja. Gazdagság helyett szerelmet, biztonság helyett kalandot, megalkuvás helyett önmegvalósítást.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Bookline Könyvek
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 224
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 244 g
EAN 9789633105412
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Thor kalapácsa - Magnus Chase és Asgard istenei 2. (puha)
-8%
Rick Riordan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
Takard be a múltamat
Hodossy Gyula
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,00 €
Alexandria Link (új kiadás)
-8%
Steve Berry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A hiányzók - Lottie Parker 1. (új kiadás)
-8%
Patricia Gibney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
A hosszúfülüek kincse - BerGer Szimat Szolgálat (új kiadás)
-8%
Nyulász Péter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,55 €
Felszabadultan - Merj kilógni a sorból, éld a saját életed!
-8%
Glennon Doyle
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,05 €
14,77 €
A világ lepörgősebb képeskönyve a járgányokról
-8%
Tom Schamp
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Mókás hangok - A repülő
Kathryn Selbert (Illuszt.)
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,45 €