Balla Gabriella

Holics, Tata és Buda kerámiaművészete - A Kárpát-medence kerámiaművészete II.

Az érdeklődéssel fogadott Erdély népi kerámiaművészete című I. kötetünk után egy újabb, a Holics, Tata és Buda kerámiaművészete címet viselő kötettel kívánunk örömet szerezni az érdeklődőknek.
A kötet a történelmi Magyarország három igen jelentős fajanszmanufaktúrájával ismerteti meg az olvasót. a képekkel gazdagon illusztrált könyvben a három műhely művészi kerámiatárgyainak részletes leírása mellett ízelítőt kapunk a kor történelmi eseményeiből éppúgy, mint a fajansztárgyak készítésének módjáról, a jelentősebb keramikus-mesterekről.
Először tarthat a kezében az olvasó Holics, Tata és Buda kerámiaművészetéről magas színvonalú, átfogó szakmai szöveggel és ugyanilyen igényességgel összeállított képanyaggal rendelkező, terjedelmét tekintve is jelentős ismeretterjesztő, művészeti albumot. Nyolc múzeum és tíz magángyűjtő (cseh, magyar, osztrák, szlovák) kerámiatárgyainak - nagyobb részt még soha ki nem állított és nem is publukált - fotóanyaga gazdagítja a művet.
Vörösváry Ferenc
szerkesztő

Nyelv magyar
Kiadó Novella Könyvkiadó
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 230
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 1230 g
Méretek (Sz-M-H) 235-275-14
EAN 9789639886094
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Várlak a tónál
-10%
Carley Fortune
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,30 €
14,67 €
LOGICO Piccolo - Matek: A 100-as számkör 2. rész
-10%
Logico
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
7,92 €
Könnyedén az iskolába - Fejtörők kedvenc állataiddal
-10%
Dr. Birgit Ebbert
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Mindent tudni akarok a Földről! - Kis természetbúvárok képes enciklopédiája
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €
A kis hazug
-10%
Pascale Robert-Diard
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,28 €
Ókút /Hangoskönyv
-10%
Szabó Magda
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Lingea japán nyelvtani áttekintés /Praktikus példákkal (2. kiadás)
-10%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Áttörés - A szabadság álma és a vasfüggöny leomlása
-10%
Matthew Longo
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,61 €

Korábban megtekintett: