Danielle Steel
Pegazus
Nicolas von Bingen és Alex von Hemmerle a német arisztokrácia köztiszteletben álló tagjai gyerekkori jó barátok. Mindketten korán megözvegyültek, és hatalmas bajorországi birtokaikon egyedül nevelik gyermekeiket. Míg Nick elsősorban a fényűző élet örömeit hajszolja, addig Alex a hírneves lipicai lovak tenyésztésének és idomításának szenteli életét. Egyszeriben minden megváltozik azonban, amikor kiderül, hogy Nick édesanyja zsidó származású volt. A titok felszínre ke-rülése kiszolgáltatja a családot az egyre kíméletlenebb náci ura-lomnak, egyik napról a másikra el kell menekülniük Németor-szágból. Hajóra szállnak, hogy Amerikában kezdjenek új életet. Túlélésük és jövőjük záloga Alex felbecsülhetetlen értékű aján-déka: nyolc fajtatiszta ló, köztük két ritka értékes lipicai. Miközben az elüldözött család magára talál Amerikában, hát-rahagyott otthonuk a lángok és a fékevesztett barbárság marta-lékává válik, az Alex von Hemmerléhez hasonló becsületes em-berek pedig megoldhatatlan választási helyzetekkel találják szemben magukat. A Pegazus a túlélés és az újrakezdés regénye, egy fél év-század történetét elmesélő briliáns családi krónika.

Nyelv | magyar |
Kiadó | Maecenas Kft. |
Megjelenés éve | 2015 |
Oldalak száma | 320 |
Kötés típusa | papír / puha kötés |
Súly (g) | 230 g |
Méretek (Sz-M-H) | 120-200- |
EAN | 9789632032740 |
Szállítási idő | Nem elérhető |