Nádas Péter

Szirénének

„Rendkívül költői, okos, sokrétű darab. Hangosan és lassan kell olvasni, hogy szépségét és szörnyűségét megérezzük. Nádas lidércnyomásos, posztapokaliptikus panaszénekké változtatja Homérosz Odüsszeiáját.” (Dirk Pilz, Neue Zürcher Zeitung) Hat Ruhr-vidéki városi színház, Bochum, Dortmund, Essen, Moers, Mühlheim, Oberhausen 2007-ben felkért hat (angol, lengyel, magyar, német, osztrák és török) szerzőt, hogy ‘Európa Odüsszeiája’ cím alatt írják újra az Odüsszeia témáit. A hat színház dramaturgjai közös megbeszéléseiken az általuk kiválasztott szerzők alkatára és az egyes színházak szellemi elképzeléseire szabták a témát. A szerzők sem menet közben, sem a bemutatók előtt nem ismerhették meg egymás munkáit. A Szirénének műfaja szatírjáték, tehát elvileg olyan színmű, amelyet a görög színházban a tragédiák előadása után, mintegy azok feloldásaként és paródiájaként játszanak el. A darabot Roberto Ciulli, a Theater an der Ruhr olasz igazgatója és főrendezője rendezte meg. A bemutatók mind a hat színházban 2010 február 28-án voltak, s ebből az alkalomból a frankfurti S. Fischer Verlag antológiában jelentette meg a hat darabot.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Jelenkor Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 105
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 215 g
Méretek (Sz-M-H) 145-220-10
EAN 9789636764807
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Látás, hallás, szaglás - Mit? Miért? Hogyan? Mini 79.
-8%
Constanza Droop
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,44 €
A halál Velencében - Trubadúr Zsebkönyvek 95.
-8%
Thomas Mann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €
Az elveszett kiskutya - Cinnfordi kalandok (új kiadás)
-8%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,94 €
Helló, slow fashion! - Környezettudatos ruhatár lépésről lépésre
-8%
Mengyán Eszter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Pumukli állatos meséi
-8%
Ellis Kaut
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Frici, a cincér - Bogyó és Babóca
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,98 €
Medvendel és a Szunyafesztivál
-8%
Nagy-Németh Ágnes
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,54 €
Ki a legjobb számodra? - Hogyan tanulhatod meg helyesen értékelni az embereket
-8%
Gabriel Palacios
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €

Korábban megtekintett: