SEBASTIAN BARRY

EGY ELTITKOLT ÉLET

„Mit mondhatnék még neked? Valaha éltem az emberek között, és általában véve kegyetlennek és ridegnek találtam őket, és mégis tudnék mondani három-négy nevet, akik olyanok voltak, mint az angyalok.” Az immár százéves Roseanne McNulty egy elmegyógyintézetben töltötte felnőtt életének jó részét, ám a kórházat nemsokára bezárják. Az orvosára hárul a feladat, hogy kiderítse: annak idején miért zárták be Roseanne-t. A pszichiáter, dr. Grene és az idős hölgy között az évek során szoros és különleges kapcsolat, már-már barátság alakult ki, Roseanne azonban mégsem képes megnyílni a férfi előtt. Miközben égeti a vágy, hogy megossza vele hányatott élete történetét, csupán a naplójának lapjain tudja őszintén feltárni titkait. Amikor dr. Grene megtalálja a feljegyzéseket, az asszony megdöbbentő erejű visszaemlékezése magával ragadja. Nyomozni kezd rég elfeledett dokumentumok után, és felfedezései mindkettejük életét kizökkentik… Sebastian Barry megejtő szépségű regénye fergeteges sikert aratott az olvasóközönség, valamint a kritikusok körében is: számos elismeréssel jutalmazták, elnyert több neves irodalmi díjat, és felterjesztették többek között a rendkívül tekintélyes Man Booker-díjra is. A kötetet Takács Ferenc értő utószava zárja.

Nyelv magyar
Kiadó GENERAL PRESS KIADÓ
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 365
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 435 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-15
EAN 9789636431952
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

The Glamourist - A ragyogó - A szőlő boszorkánya 2.
-10%
Luanne G. Smith
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Az öt gyűrű könyve - Időkapu könyvek
-10%
Mijamoto Muszasi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
A lány, aki megrajzolta az álmait
-10%
Linda Elovitz Marshall
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,31 €
Brunar - A Mirrén titka
-10%
Nógrádi Gergely
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,23 €
Méhek, mézek nagykönyve /Gyógyító kincsek a kaptárból
-10%
Stephanie Bruneau
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
19,17 €
A fényes kard
-10%
Lev Grossman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
28,80 €
25,92 €
Irodalmi Szemle 2022/ 7- 8
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,00 €
3,60 €
Az elátkozott amulett - Berci és a Koboldok 3. - Már tudok olvasni - 3. szint
-10%
M. Kácsor Zoltán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,38 €

Korábban megtekintett: