Radnóti Miklós

HETEDIK ECLOGA

Második kötetéhez érkezett Egy vers sorozatunk. A sorozatszerkesztő Pomogáts Béla választása a szebbnél szebb Radnóti-versek közül azért esett a Hetedik eclogára, „mert ez a vers ma figyelmeztetés: a ma is kiszolgáltatott helyzetbe került humánum vallomása, amely ugyanakkor nem nélkülözi a reményt”. A vers megtalálása és első közlése óta keletkezett recepciójából nyújtunk át egy csokorravalót, hogy a magunk gondolatai mellé megismerhessük másokét (költőkét, írókét, irodalmárokét) is. A verset – a sorozat jellege szerint – fakszimilében is közöljük. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával.

Nyelv magyar
Kiadó Nap Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 232
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 310 g
Méretek (Sz-M-H) 130-190-13
EAN 9789639658639
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Pónis matricásfüzet 4. (új kiadás)
-10%
Foglalkoztató
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,93 €
Nincs több sírás sem a fodrásznál, sem hajmosáskor - Nézd, milyen ügyes vagyok!
-10%
Lengyel Szilvia
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
6,50 €
5,85 €
Rendhagyó madárhatározó - Szín, viselkedés, külalak és élőhely alapján
-10%
Nico de Haan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
45,90 €
41,31 €
Meglepetésekkel teli nyár
-10%
Tessa Bailey
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
A három goni
-10%
Julia Donaldson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Flawless
Elsie Silver
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,95 €
Atlasz az óceánokról
Consuelo Delgado
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
Meghalni érted
-10%
Fejős Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €

Korábban megtekintett: