Jamie McGuire

Gyönyörű tévedés (puha)

A függetlenségét szenvedélyesen védelmező Camille Camlin, becenevén Cami boldogan hagyta a háta mögött a gyermekkorát, mielőtt az véget ért volna. Dolgozik, amióta megszerezte a jogosítványt, és a főiskola első éve óta albérletben lakik. Most a Red Doorban pultos, és a munkán meg főiskolai óráin kívül nincs másra ideje. Trenton Maddox az Eastern Állami Egyetem koronázatlan királya volt, aki már középiskolásként egyetemista lányokkal járt. A barátai irigyelték, a nők be akarták törni, de miután egy tragikus baleset fenekestől felforgatta az életét, Trenton otthagyta az egyetemet, hogy megbirkózzon iszonyatos lelkifurdalásával.
Tizennyolc hónappal később Trenton otthon lakik özvegy édesapjával és egy helyi tetováló szalonban vállal munkát, hogy fizetni tudja a számlákat. Amikor már azt hiszi, hogy az élet visszazökkent a megszokott kerékvágásba, a szeme megakad a Red Doorban egyedül üldögélő Camin.
A lány hisz abban, hogy sikerül szigorúan plátói szinten tartania a Trentonhoz fűződő friss barátságát. De amikor egy Maddox fiú szerelmes lesz, az örökre szól – még akkor is, ha esetleg Cami miatt hullik szét a már így is szétforgácsolódott családja.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Maxim Kiadó
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 368
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 412 g
Méretek (Sz-M-H) 135-200-38
EAN 9789632616155
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A természet kincsestára - Greens of Daisy
-8%
Bukovicsné Békefy Daisy
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,00 €
17,48 €
Körbeforgó szép természet - 48 körforgás a világból
-8%
Gabby Dawnay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €
Napzáró meditációk - Az elme elcsendesítéséért és a nyugodt alvásért
-8%
Danielle North
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
A rejtélyes karácsonytolvaj - Szabadulószoba és adventi naptár gyerekeknek §K
-8%
Michael Hamannt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Lovak és pónik /Mit? Miért? Hogyan? 13.
Ismeretterjesztő
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
A Föld - Nincs másik! - Mi MICSODA
-8%
Karolin Küntzel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
Egy évem József Attilával
-8%
Prieger Zsolt
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Marvel-akcióhősök: Bosszúállók - Rubinvilág (képregény)
-8%
Matthew K. Manning
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,51 €

Korábban megtekintett: