N. Tóth Anikó

Tükörkönyv

Illusztrálta Csanda Máté és Németh Ilona „Mondhatom, nagyon jó a vakáció. Jobb nem is lehetne. Anya hajnalban elrohan, késő este jön csak meg, sóhajtva leroskad a kanapéra („hulla vagyok, és ti?“), lábát felpakolja az asztalra, bekapcsolja a tévét a távirányítóval, a képernyőre mered, és úgy is marad. Egészen a jóéjtbogárkámig.“ – szomorkodik a történet elején Ani, amikor egyszercsak egy sokatmondó üzenetet kap. „Találkoznunk kell!” olvasható a rövid levélkében, és máris kezdetét veszi a váratlan utazás, melyben az új barátokhoz vezető utat egy beszélő villamos és egy rejtelmekkel teli térkép mutatják. A Tükörkönyv meseregény, melynek főszereplője két kislány. Egyikük egy kedvenc tárgyát veszítette el, másikuk a szüleit. Bolyongásuk, keresésük során fantasztikus kalandokat élnek meg, a vándorlás közben számos akadály késlelteti az eseményeket, a hétköznapi és a mesei, a gyermeki és a felnőtt világ összeolvadása közben. Ani és Ina, miközben próbatételek során bizonyítják lelki rátermettségüket, hétköznapi örömökben, apró csodákban a boldogságot is megtalálják. E képeskönyv, amely egyszerre olvasható elölről és hátulról is, minden korosztály számára egyformán ajánlható!

Nyelv magyar
Kiadó KALLIGRAM
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 144
Kötés típusa Keménytáblás
Súly (g) 531 g
Méretek (Sz-M-H) 215 x 200
EAN 9788071499817
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Hihetetlen találmányok
-10%
Adam Kay
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
PROJECT NEW 4/E 4 SB
Tom Hutchinson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,73 €
Előírt matematika 1. osztály - Matematika gyakorlófüzet
-10%
Forgács Tiborné
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,93 €
Az örökké rövid története (új kiadás)
-10%
Vass Virág
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Logico Piccolo Keret (zöld)
-10%
Logico
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Nyár, fesztivál, szerelem
-10%
Rachel Burton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Kaparós füzet - Tanya
-10%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €
Pisztolyok és revolverek enciklopédiája
-10%
A. E. Hartink
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €