Megzavarodás

A regény elbeszélője, egy stájerországi bányamérnök-növendék levélben nővére öngyilkossági kísérletéről és anyjuk haláláról faggatja apját, a járási orvost, aki válaszként elviszi őt magával beteglátogatásaira. Apa és fiú közös utazása a betegségek és perverziók tarka tárházán át emelkedik földrajzilag is egyre magasabbra – testi sértéssel és gyilkossággal, filozofikus fejfájással, haldoklással, cukorbajjal, vérfertőzéssel és kóros magánnyal, szexuális-szellemi eltévelyedéssel, csonkulással és rothadással szembesülünk, mígnem eljutunk a „csúcsig”, a megalomániás-rögeszmés Saurau herceg egyetlen lélegzetre előadott, bő százoldalas monológjáig. A herceg hochgobernitzi várában a külvilágtól elvonulva él, és kiteljesedő tébolyában színháznak látja a világot, ahol minden kulturális hagyomány értelmét vesztett komédiává korcsosult, az élet pedig visszavonhatatlanul „eltudományosodott”, áttekinthetetlen „szám-, jel-, kód- és természetlabirintussá” vált. Körkörösen kifejtett gondolatmenetei a természet bomlási folyamatát szemléltető árvízi katasztrófáról, apja öngyilkosságáról vagy azzal kapcsolatos álmáról, hogy saját fia az egész családi vagyont meg fogja semmisíteni, örvényként hatnak, és ellenállhatatlan erővel sodorják magukkal az olvasót. Thomas Bernhard második regénye 1967-ben látott napvilágot, és a kritika azonnal fölismerte korszakos jelentőségét; Peter Handke az új osztrák próza legfontosabb dokumentumaként üdvözölte. A magyar kiadás csaknem negyvenéves hiányt pótol.