KAREN JOY FOWLER

MAJD KIBÚJUNK A BŐRÜNKBŐL

Ismerkedjünk meg a Cooke családdal, akik, úgy tűnik, minden szempontból teljesen hétköznapi életet éltek: apa, anya és a gyerekek, Lowell, Fern, no meg Rosemary, a történet mesélője. Rosemarynek gyerekként be nem állt a szája de aztán történt valami, amitől fiatal nőként már csendbe burkolózott. Valami szörnyűség, amit mélyen eltemetett agya legrejtettebb zugába, de ez nem mentette meg attól, hogy élete teljes fordulatot vegyen, családja pedig atomjaira hulljon. Jelenleg bátyja szó szerint szökevény, akit köröz az FBI, anyja csak árnyéka egykori önmagának, egykor okos és tekintélyt parancsoló apja pedig zárkózott, szomorú ember lett. És Fern, akit Rosemary annyira szeretett, és aki társa volt minden gyerekkori csínytevésben? Neki olyan sors jutott, amire a család legvadabb álmaiban sem gondolt volna soha... Olyan olvasmányosan zaftos és fondorlatosan okos, hogy megérdemel minden figyelmet... Ez a történet bármelyik családról szólhatna, amelyben a veszteség aláássa a kapcsolatokat, felnőni pedig egyet jelent azzal, hogy eltávolodunk önmagunktól, és fölismerjük az én alakváltó képességét. The New York Times Book Review Magával ragadó és fantasztikusan intelligens könyv egy család széteséséről... Sokkal mélyebb és igényesebb, mint a témája alapján bárki is sejtené. Khaled Hosseini, a Papírsárkányok szerzője Csodálatos munka. A legnagyobb örömöm akkor telt benne, amikor mások kezébe adtam, hogy olvassák el. Kivétel nélkül mindenki azt a visszajelzést adta, hogy imádta a könyvet. Ann Patchett, az Életszonáta szerzője Karen Joy Fowler eredetileg politológia szakon végzett az egyetemen, 30 évesen döntötte el, hogy író lesz. Azóta öt könyvet tudhat a magáénak, amelyek közül magyarul eddig A Jane Austen könyvklub jelent meg. A könyv díjai: 2014 PEN/Faulkner-díj 2004 California Book Award 2014 MAN Booker Prize döntőse The New York Times-bestseller ELLE Magazin olvasói különdíja

Nyelv magyar
Kiadó TARANDUS KIADÓ
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 430
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 566 g
Méretek (Sz-M-H) 135-210-25
EAN 9786155261916
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A boldogság kék madara
-10%
Susanna Hoffs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Jaj, ne már! - mondta a hal
-10%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Születési sor(s)rend - Hányadiknak születtél? Megmondom, ki vagy! (új kiadás)
-10%
Kevin Leman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
Egymillió fontos emlék - Módos Péter mesél
-10%
Kabai József
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,15 €
10,04 €
Mad About You - Megőrülök érted
-10%
Mhairi Mcfarlane
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,20 €
Mindjárt meggyógyulok /Mit? Miért? Hogyan? Mini 38.
-10%
Doris Rübel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,14 €
Ifjonti vér /Forradalom, 1769-1795.
-83%
Simon Scarrow
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
1,95 €
Szuperhősök a klinikán
-10%
Kollár Árpád
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €