SHERRY JONES

AISHA - A HIT VÉDELMEZŐJE

Halála előtt Mohamed ékköves kardját, az al-Mathurt harmadik feleségére, Aishára bízta; és meghagyta, hogy használja a kardot a dzsihádban – arra azonban nem számíthatott, hogy ezt a háborút a saját követői fogják egymás ellen megvívni. Ali, Mohamed unokatestvére és bizalmasa és Aisha húsz éve gyűlölik egymást, bizalmatlanságuk és a hatalomért folytatott harc a Próféta halála után polgárháborúba sodorta a muszlim közösséget, és azzal fenyegetett, hogy elpusztít mindent, amiért Mohamed küzdött. Az Aisha, a hit védelmezője olyan korba vezérel el minket, amikor vér áztatta Arábia földjét, a polgárháború nem volt kíméletes sem a nőkkel, sem a gyermekekkel, a kegyetlen és brutális csaták a mindennapok részei voltak ugyanúgy, mint a színfalak mögött zajló családi és politikai drámák. Mindkét főszereplő az egész iszlám közösség boldogulásáért küzd, és ezért hajlandóak végül személyes érdekeiket is háttérbe szorítani… Az Aisha, a hit védelmezője kiterjedt kutatómunkán alapuló történelmi regény, amely az iszlám síita és szunnita ágának megszületésével foglalkozik, de a legkevésbé sem szárazan. Mindkét főszereplő erős karakter, nemcsak intellektuális, hanem érzelmi szempontból is, ami érdekfeszítően izgalmassá, sőt letehetetlenné teszi a könyvet. Sherry Jones 1979 óta dolgozik újságíróként számos díjat nyert. Legújabb könyve a nagy sikerű, botrányokkal övezett Aisha, a Próféta szerelme folytatása.

Nyelv magyar
Kiadó ATHENAEUM 2000 KIADÓ
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 350
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 340 g
Méretek (Sz-M-H) 135-215-20
EAN 9789632930428
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A sárkányherceg - Az ég
-10%
Aaron Ehasz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Színváltó pancsolókönyv - A tenger
-10%
Pancsolókönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €
Disney - A mentőosztag - Színező és foglalkoztató
-10%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €
A Single Thread of Moonlight - Egyetlen szál holdfény
-10%
Laura Wood
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Stílusból jeles - Cinnfordi kalandok
-10%
Tea Stilton
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,80 €
9,72 €
Színezz és játssz Pettsonnal és Findusszal! - Betűk és szavak
-10%
Sven Nordqvist
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,55 €
5,00 €
Partvidéki szél - Szerelmi történetek Svédországból
-10%
Inga Lindström
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,72 €
On Earth Were Briefly Gorgeous
Ocean Vuong
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €