Timo Parvela

ELLA ÉS BARÁTAI

A nevem Ella. Első osztályos vagyok. Nagyon klassz az osztályom, és a tanító bácsink is klassz. Vagyis csak volt, mert az utóbbi időben eléggé ideges. Valószínűleg azért ilyen, mert először nászútra kellett utaznia, aztán bennünket vitt el színházba, majd következett az osztálykirándulás. Úgy látszik, nem való neki az utazgatás. Furcsa, mert mi - én, Pate, Tuukka, Samppa, Hanna és Tiina - nagyon élveztük. Az Ella és barátai egy alsó tagozatos osztály nem szokványos mindennapjait és nem mindennapi kalandjait mutatja be, sok humorral és váratlan fordulattal. Az első történetben a tanító bácsit kell megmenteni a titokzatos zsarolótól, a másodikban az osztály egy emlékezetes színházlátogatást tesz, majd rendhagyó betlehemes játékkal lepi meg az iskolai karácsonyi ünnepség közönségét. A harmadik történetben a gyerekek osztálykirándulásra indulnak, ahol számos tanulságos és rendkívüli tapasztalattal gazdagodnak. A történet és a tanév végére lassan véget érnek a bonyodalmak is - vagy mégsem?

GLS

Nyelv magyar
Kiadó People Team Millennium
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 110
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 330 g
Méretek (Sz-M-H) 175-220-10
EAN 9789638881168
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A remény labirintusa
Motesiczky Gábor
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €
Mi ketten - Mesék a barátságról
-8%
Michael Engler
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Sápadt Álmodó - Hajnali kórus - Csontszüret novellák (új, átdolgozott kiadás)
-8%
Samantha Shannon
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Légzéssel a jobb alvásért - Szüntesd meg a horkolást, az alvási apnoét és az álmatlanságot akár már 7 nap alatt, a Buteyko-módszer segítségével
-8%
Patrick McKeown
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Társasjáték - Zsolna és a titkos receptkönyv
Lencse Máté
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,50 €
Felhő és Felhőcske
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Disney Suli - Legelső enciklopédiám: A testem
-8%
Disney
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,55 €
Ákos óvodába megy (új kiadás)
-8%
Vadadi Adrienn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €

Korábban megtekintett: