MITCH ALBOM

CSAK EGY KIS HIT KELL

Különös kéréssel fordul a könyv szerzőjéhez gyerekkora hitoktatója: felkéri, hogy a temetésén majd ő búcsúztassa el. A vallását nem gyakorló férfi nem érti ugyan, miért pont rá esett a választás, de igent mond a kérésre azzal a feltétellel, hogy néhányszor felkeresheti Lewis rabbit, hiszen alig ismeri őt. Albomot mélyen megérinti a nyolcvanéves férfi derűje, bölcsessége és megingathatatlan hite, és kísérője lesz búcsújának a földi világtól. Ez idő tájt lesz élete része egy egészen más sorsú lelkész is. Az ereje teljében lévő, fekete férfi bűnöző múltját hátrahagyva vált egy hajléktalanokból álló keresztyén gyülekezet lelki vezetőjévé, oltalmazójává. E két, magukat Istennek és a közösségüknek szánó ember életét és működését követhetjük nyomon Mitch Albom megindító könyvében. „Isten énekel, mi vele dúdolunk, a dallamok száma végtelen, de mind egyetlen dalban olvad össze – az ember csodaszép dallamában.” – írja a szerző nyolcéves vándorútja tanulságaként, mely végül visszavezeti őt évekkel azelőtt elhagyott hitéhez.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó ANIMUS KIADÓ KFT.
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 258
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 356 g
Méretek (Sz-M-H) 135-190-20
EAN 9789639884946
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A három törvény
-8%
Szántó Dániel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Az erdélyi kastély szelleme - Orczy Mimi kalandjai
-8%
Ruff Orsolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
A fiú, aki megszöktette az oroszlánokat - Feelgood-sorozat
-8%
Peter Hammarbäck
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,70 €
14,45 €
Fityirc és a felhő
-8%
Dániel András
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
7,35 €
6,77 €
Tudd meg az igazat! - Vedd rá az embereket, hogy felfedjék valódi gondolataikat és szándékaikat
-8%
Patrick King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Újrakezdés a Cuki Cica Kávézóban - Romkom-sorozat
-8%
Julie Haworth
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,35 €
15,97 €
Az aranybogár - Trubadúr Zsebkönyvek 47.
-8%
Edgar Allan Poe
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,20 €
7,55 €
Élet Elvis után
-8%
Priscilla Beaulieu Presley
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,20 €
24,11 €

Korábban megtekintett: