VÁLOGATÁS

ERDŐ NINCSEN ZÖLD ÁG NÉLKÜL

Még mielőtt az írásbeliség és tudomány trónt követelt volna magának, a mindennapi élet eseményeinek okai, összefüggései, az emberek tapasztalatai, bölcselmei szájról szájra, apáról fiúra hagyományozódtak, rövid, frappáns, belső ritmussal jelentkező állandósult szókapcsolatokban, melyekben ott volt az alapigazság, a közösségen belül kiforrott erkölcsi elvek esszenciája. Szavak, melyeknek külön-külön és együtt használva más volt az értelme, állandósult mondatok, melyek velősen, tömören, emlékezetesen fogalmaztak meg gyakorlati szabályokat, ítéleteket. Így születtek meg a szólások és a közmondások, melyeknek nagy része ma is eleven és használatos mindennapi beszédünkben, bár sok közülük idejét vesztette vagy népies zamata, hangulata miatt perifériára szorult. A szép magyar nyelvet beszélő ember azonban ma is színessé, zamatossá, közérthetővé teheti velük mondandóját, és ezt ugyanúgy hagyományozhatja tovább gyermekeire, mint annak idején eleink tették. Eme nyelvi kincsestárból válogattunk mostani kötetünkbe, abban a reményben, hogy a fiatalabb nemzedéknek segítséget nyújthatunk klasszikus olvasmányaikhoz, változatos mindennapi beszédükhöz, és ami a legfontosabb: a nagyszülőkkel, szülőkkel való gördülékenyebb nyelvi kapcsolattartáshoz. Hiszen egy nyelvet beszélünk.

Nyelv magyar
Kiadó CSENGŐKERT KIADÓ
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 254
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 212 g
Méretek (Sz-M-H) 140-200-15
EAN 9786155170751
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Heartstopper - Fülig beléd zúgtam - Szívdobbanás 3. (képregény)
-9%
Alice Oseman
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,43 €
Agyunk titkai /100 felfedezés, amely segített abban, hogy az agy megértse önmagát
-9%
Tom Jackson
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,15 €
10,15 €
Mesélő Budapest (új kiadás)
-9%
Tittel Kinga
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
20,89 €
Egy nap (filmes borító)
-9%
David Nicholls
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €
Az év novellái 2024
-9%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
A nagy terv - Új válaszok az élet nagy kérdéseire (új kiadás)
-9%
Stephen Hawking
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
20,84 €
Különleges munkagépek - Barátaim, a járművek 6.
-9%
Monika Wittmann
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,25 €
2,96 €
A Titoktündér - Családi könyv
-9%
Beck Andrea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €