Dr. Jill Bolte Taylor

Mennybe döngölve /Egy agykutató boldogító agyvérzése

1996. december 10-én dr. Jill Bolte Taylor, 37 éves, Harvard egyetemi agykutató bal agyféltekéjében hatalmas bevérzés alakult ki. Négy óra alatt olyan állapotba került, hogy nem tudott járni, beszélni, írni, illetve életének bármely részletére visszaemlékezni. A bal féltekei készségek leépülését egy agykutató szemével figyelte meg, így még idejében rájött, hogy mi is történi vele, és sikerült segítséget hívnia. Nyolc évébe került, hogy agyvérzéséből teljesen felépüljön.

A történet betekintést nyújt az emberi agy működésébe, valamint annak hihetetlen plaszticitásába. Azt is elénk tárja, hogy az agyvérézést átélt betegeknek valójába mire van szükségük a felépüléshez.

Dr. Jill Bolte Taylor számára az agyvérzés megvilágosító hatású áldásnak bizonyult. Ahogy a bal agyféltekéjének nyelvi központjai elcsendesültek, megtapasztalta, hogy mi történik, ha a jobb agyfélteke kerül „főszerepbe”. Mély lelki békét és eufóriát élt át, és megértette, hogy az univerzumban végső soron minden energia, s hogy minden létező összekapcsolódik. A felépüléssel járó nehézségek elviseléséhez az adott erőt számára, hogy sok emberhez eljuttathatja majd az üzenetet, hogy mindannyiunk számára elérhető a mély lelki béke. Ha felismerjük két agyféltekénk valódi képességeit, és használatukban megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt, akkor békésebb, boldogabb és együtt érzőbb világot tudunk teremteni. Gandhi szavaival élve: „Nekünk kell megtestesíteni azt a változást, amit a világban akarunk látni.”

Nyelv magyar
Kiadó Agykontroll Kft.
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 172
Kötés típusa puha kötés
Súly (g) 230 g
Méretek (Sz-M-H) 140-197-10
EAN 9789637491238
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Két párhuzamos történet - Erdős Renée és Lesznai Anna regényei
Jéga-Szabó Krisztina
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
Nézd! Markoló! - Mi MICSODA - Kicsi világ 11.
-10%
Andrea Weller-Essers
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,75 €
10,58 €
Szabadon - Mire felnőttem, véget ért a történelem
-10%
Lea Ypi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
14,76 €
Szent Péter esernyője - A gavallérok - A Sipsirica
-10%
Mikszáth Kálmán
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
5,25 €
4,73 €
-10%
kol.
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
10,00 €
9,00 €
Csongor és Tünde - Talentum Diákkönyvtár
-10%
Vörösmarty Mihály
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,20 €
3,78 €
A dühös polip /Relaxációs mesekönyv - a szorongás és az agresszió kezeléséhez
-10%
Lori Lite
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,82 €
Lingea light olasz társalgás - Velünk nem lesz elveszett (új kiadás)
-10%
Nyelvkönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,25 €
3,83 €