Benedek Szabolcs

A kvarcóra hét dallama

Egyre csak az járt a fejemben, hogy ez most nem egy kedd esti tévésorozat vagy az E.T., hanem itt, nálunk történik, ahol évek teltek el anélkül, hogy az egyiktől meg lehetett volna különböztetni a másikat. Úgy éreztem, mintha az április 4-ei ünnepség óta egy egészen másik életet élnénk. Akkor, azon az estén, a pártház előtt döbbentem rá először, hogy voltaképpen két Magyarország létezik. Az egyik Kádár-Magyarország (noha akkor még nem így hívtam, igazából nem hívtam sehogy), a másik meg az, amelyik azokban a hetekben könyörtelenül megmutatta nekünk a rideg és rémisztő valóságot. A felszabadulás 40. évfordulóját ünnepli az úttörőcsapat a párt magas rangú vezetője jelenlétében, amikor valaki lezuhan az iskolát övező panelházak egyikéről. Hátborzongató események sorozata veszi kezdetét, amelyhez fogható nem volt még a lakótelepen (pedig a minap föltörtek egy Trabantot, igaz, nem volt mit elvinni belőle), és mindenestül föl is forgatja a kisváros békés unalommal csordogáló életét. A nyomozásba belekeveredő Tóth Bence örömmel cseréli föl az őrsi foglalkozásokat és az edzéseket a titkos ügynöki megbízatásra, ám hamarosan rádöbben, hogy a rendőrséget a sorozatos tragédiáknál jobban érdekli, hogy ki hallgat Szabad Európa Rádiót, és hogy ki mit gondol 1956-ról A Focialista forradalom szerzőjének új regénye egyszerre korrajz és krimi. Miközben lapjain megelevenedik a késő Kádár-kori Magyarország, a főhős azzal szembesül, hogy a biztosnak és rendíthetetlennek látszó világ roppant törékeny Benedek Szabolcs 1973-ban született Budapesten, nagyjából száz méterre attól a helytől, ahol most él. Közben azért Szolnokon is eltöltött majdnem két évtizedet. A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen, politikatudomány szakirányon szerzett diplomát.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Libri Könyvkiadó Kft.
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 428
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 556 g
Méretek (Sz-M-H) 135-210-28
EAN 9789633104750
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Visszatérés
Mélissa Da Costa
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
Ennivaló okos naptár - Asztali naptár 2027
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
Ballagó óvodás
Elek Mária
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
Fearless - A rettenthetetlen (éldekorált)
-8%
Lauren Roberts
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
A király vacsorája - Egy magyar séf kalandjai Angliában
-8%
Villám Attila
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €
Micimackó meg én
-8%
Jeanne Willis
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,10 €
11,14 €
Az én szépséges babaalbumom
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Tesz-Vesz város A-tól Z-ig
-8%
Richard Scarry
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €

Korábban megtekintett: