Nora Roberts

Vőlegények

D. C. avagy Daniel Campbell, Alan és Shelby fia visszaköltözik Washingtonba, hogy szülővárosában folytassa festői pályafutását. Némelyek szerint épp ez a környezet hozza ki belőle a lázadó természetet. Csakhogy egy olyan anya mellett, mint amilyen Shelby, vissza kell fognia magát. Amikor pedig a kerítő nagyapa mesterkedései nyomán még Layna Drake-kel, a Drake Nagyáruház leendő tulajdonosával is összejön, agglegény napjainak végképp befellegzik... Duncan Blade Justin és Serena fiaként vesz részt a családja által űzött szerencsejáték-iparban. A Mississippin ingajáratban közlekedő, régi, folyami hajó, a Komancs Hercegnő tulajdonosaként fogadja a szerencsejáték híveit. Aztán egy nap a férfi útját állja egy tizenévesnek, aki szülők nélkül igyekszik a fedélzetre. Catról kiderül, hogy már nem tizenéves, sőt a vonzó énekesnő lesz a férfi hajóján a fő műsorszám... Ian, aki ügyvédként dolgozik szülei, Caine és Diana cégénél, felújításra szoruló házat vesz Bostonban. A tervek közt könyvtár berendezése is szerepel, s meg is nyeri ehhez Naomi Brightstone, a Brightstone Könyváruház új tulajdonosának segítségét. Nem zavarja, hogy a Nagy MacGregor korábban már találkozott Naomival, és már akkor engedélyt adott neki az utolsó fiúunoka becserkészéséhez. A súlyos önbizalomhiányban szenvedő Naomit a szerelem ügyvédjének kell meggyőznie arról, hogy kedves és értékes, épp neki való feleség...

Nyelv magyar
Kiadó Harlequin Magyarország Kft.
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 447
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 256 g
Méretek (Sz-M-H) 115-175-30
EAN 9789635381067
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Milánó /Berlitz barangoló (2. kiadás)
-35%
Berlitz Útikönyvek
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,75 €
7,65 €
Erdők-mezők gombái (új kiadás)
-10%
Locsmándi Csaba
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,69 €
Lent a völgyben
-10%
Paolo Cognetti
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,79 €
Holtak háza - Hétköznapi szörnyetegek
-10%
J. M. Miro
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
26,15 €
23,54 €
Vadóc - Nyereg és istráng /Tilly lovas történetei 14.
-10%
Pippa Funnell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,20 €
3,78 €
Nől a dér, álom jár - Téli versek antológiája (új kiadás)
-10%
Válogatás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,34 €
New Cambridge Advanced English - Student ´s Book - 2nd Edition
Leo Jones
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
17,60 €
Lord of the Flies: Centenary Edition
William Golding
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,95 €

Korábban megtekintett: