Molta Rebeka, Moretti Magdolna

HAJSZÁLON MÚLT

 „Nagyon kevés haja van. Talán még az enyémnél is kevesebb. És ő is tupírozza.  Ültem a buszon és nem tudtam levenni a szemem egy középkorú hölgyről, aki épp szemben utazott velem. Lehet, hogy olyan, mint én? Nem, nálam ez a dolog csak egy rossz szokás. Bármikor abba tudnám hagyni, ha akarnám. Hányszor menekültem ehhez a gondolathoz? Éveken keresztül. Lassanként rá kellett döbbennem, hogy valami nincs rendben ezzel az elmélettel. Kislányként is csavargattam a hajam, játszottam vele.  És néha ki is téptem, főleg ha az apám üvöltözött, verekedett otthon. Gimnáziumban viszont már szálanként téptem ki, módszeresen. Ez az idők folyamán egyre inkább rituálévá nőtte ki magát. És minél jobban fájt, annál inkább élveztem. Mikor megjelentek az első kopasz foltok, nagyon megrémültem. Iszonyatos lelkiismeret-furdalást éreztem, amiért szándékosan elcsúfítom magam, de mindig sikerült eltüntetnem a foltot hajlakkal és tupírfésűvel. Folyton fogadalmat tettem, hogy nem csinálom többé, hogy ez az utolsó szál. Utolsó nap és vége. Gyönyörű hajam lesz, és bátran, tupírozás nélkül is mehetek emberek közé. Azonban nem tudtam megtartóztatni magam. Édesanyám is kétségbeesett és tanácstalan volt, egyszer ráakadt egy újságcikkre, ami egy ritka betegségről szólt. Trichotillománia. Idegenül, hidegen hangzott, de én mégis boldog voltam. Nagyon boldog. Íme, itt a bizonyíték, hogy nem vagyok őrült, elmebeteg! Betegségem van! Nem hiszem, hogy valaki valaha is ennyire örült volna annak, hogy beteg. Lelkesen mentem az orvoshoz. Egyikhez a másik után. Vérvételek, gyógyszerek, próbálkozások, kínlódások. Hiába mutattam a cikket, egyik sem kapott a fejéhez, mondván, hogy igen, tudnak róla, nyugodjak meg, gyógyítható. Egyre csalódottabb voltam. Kopaszon kell meghalnom.” A könyv egy trichotillomániában (hajtépegetés-betegségben) szenvedő nő története. Őszinte önvallomás gyermekkori traumák-ról, a betegség stációiról, a megoldások kereséséről és a megnyugvásról. Bátorítás, hogy titkolt bajainkat felfedve, még akkor is találhatunk segítséget, amikor elveszettnek hittük a reményt.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Medicina Könyvkiadó Rt.
Megjelenés éve 2009
Oldalak száma 100
Kötés típusa karton /keménytábla
Méretek (Sz-M-H) 130x215
EAN 9789632262611
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Mr. Ma végzete (éldekorált)
-8%
John Shen Yen Nee
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
20,60 €
18,96 €
Örülök, félek, haragszom  /Mit? Miért? Hogyan? - Scolar mini 16.
-8%
Doris Rübel
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,60 €
13,44 €
Insatiable - A kielégíthetetlen - The Edge of Darknes trilógia 1. (éldekorált)
-8%
Leigh Rivers
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,90 €
21,07 €
Az én családfám
-8%
Jo Foster
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
24,55 €
22,59 €
Madrid - Lingea Felfedező /A legjobb városnéző útvonalak
-8%
Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €
Hová lettek a méhek? - Minikönyv
-8%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
0,65 €
0,60 €
A világűr felfedezése /Mit? Miért? Hogyan? 10.
-8%
Peter Nieländer
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,51 €
Teherautók, markológépek és traktorok /Mit? Miért? Hogyan?
-8%
Andrea Erne
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,20 €
19,51 €

Korábban megtekintett: