DANIEL GOLEMAN

TÁRSAS INTELLIGENCIA

Több mint tíz évvel az Érzelmi intelligencia megírását követően Daniel Goleman egy újabb forradalmi jelentőségű könyvvel állt elő. A legfrissebb tudományos és gyakorlati példák sorával érzékelteti, hogy a verbális és logikai készségek mellett mekkora jelentősége van az érzelmi és társas intelligenciának nem csupán társas kapcsolataink, hanem harmonikus érzelmi, lelki fejlődésünk, sőt még anyagi érvényesülésünk szempontjából is. Szociálpszichológiai és idegtudományi iskolák bemutatásával vezet be az emberi agy működésének rejtelmeibe s abba a gyökeresen új szemléletbe, hogy az emberi agy működése nem csupán az agykérgen belül, hanem két agy között végbemenő folyamatokban is vizsgálható. Több fejezet foglalkozik a gének és kulturális mémek szerepével, vagyis az emberi kapcsolatok biológiai és társadalmi természetével. A társas intelligencia olyan készség, ami a látáshoz, halláshoz és mozgáshoz hasonlóan megkönnyíti az élet fizikai, gazdasági, társadalmi dzsungelében való fennmaradást, eligazodást. Aki a társas intelligencia különleges képességével rendelkezik, olvasni tud a másik ember gondolataiban, belelát a lelkébe, szívébe, együtt érez vele. Megismeri az adás örömét, és ezzel örömet szerezhet másoknak is. Ahogy az olvasót is örömmel tölti el e könyv olvasása, különösen, amikor a leírtakban ráismer azokra a hétköznapi helyzetekre, amikkel oly gyakran szembesül, ám ritkán tudatosít.

GLS

Nyelv magyar
Kiadó NYITOTT KÖNYVMŰHELY
Megjelenés éve 2010
Oldalak száma 502
Kötés típusa papír / puha kötés
Súly (g) 590 g
Méretek (Sz-M-H) 136-204-21
EAN 9789633100349
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Elátkozott sorsok I-II. - Zodiákus Akadémia 5. (éldekorált)
-8%
Caroline Peckham
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
32,80 €
30,18 €
Hógolyó - Versek óvodássoknak
-8%
Bartos Erika
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,75 €
13,57 €
Finomra hangolt változás - Egészségtudatos étrend a menopauza alatt
-8%
Jenn Salib Huber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
27,85 €
25,63 €
Ha Oroszország győz - Szcenárió
-8%
Carlo Masala
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
12,06 €
9 szeretetnyelv - Útmutató a szeretet kimutatásához és elfogadásához
-8%
Alise Morales
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Örökké óvodás maradok! - Ovis mesék (3. kiadás)
-8%
Vadadi Adrienn
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,56 €
Thorn Season - Tövisek nyara
-8%
Kiera Azar
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
18,08 €
Agrárbárók - Magyarország az oroszok csapdájában (új kiadás)
-8%
Frei Tamás
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
22,95 €
21,12 €

Korábban megtekintett: