GÁL DORINA
ARANYSZÍV
A történelmi regényfolyam Habsburg Mária és II. Lajos magyar király fiatalságát és házasságát mutatja be, melynek korán véget vetett a katasztrófával végződött mohácsi ütközet 1526-ban. A cselekménysoron végighúzódó, hol kisebb, hol nagyobb szerepet kapó fő motívum egy aranyszív-medál mint szerelmi szimbólum, amelyet Lajos viselt haláláig, majd pedig Máriához került, és amelyről a végrendeletében is megemlékezett. A célzott korosztály már tanult/hallott a mohácsi csatáról, ám annál kevesebb információja van arról, hogy a fiatalon életét vesztett uralkodó szinte semmiben sem különbözött a mai kamaszoktól. Lajos és Mária házassága őszinte, romantikus szerelmi kapcsolattá vált. A történelmi regény kettejük életére koncentrálva mutatja be a korszakot, a középkori Magyarország bukását megelőző két évtized, továbbá az azt követő néhány év történetét. A regény a középkori mindennapok az öltözködés, a szórakozás, a városszerkezet, az udvari élet és az ünnepségek (menyegzők, temetések, koronázások) részletes leírását adja, a célzott korosztály ismereteit bővítve, de érdeklődését mindvégig szem előtt tartva.

Nyelv | magyar |
Kiadó | VENTUS LIBRO KIADÓ |
Megjelenés éve | 2015 |
Oldalak száma | 504 |
Kötés típusa | papír / puha kötés |
Súly (g) | 498 g |
Méretek (Sz-M-H) | 140-215-35 |
EAN | 9786155535147 |
Szállítási idő | Nem elérhető |