Szepes Mária

Szibilla /Szepes mária naplója+CD melléklet

Szibilla Napló 1929-2004 Mindenekfölött valami kollektív jóságot szeretnék megvalósítani magamban. Minden élő felé egyformán áradó, végtelen gyöngédséget és megbocsátást. A kötet Szepes Mária naplója, ezért nagyon személyes hangvételű. Különleges ajándék, hogy bepillanthatunk abba a szellemi folyamatba, amely meghatározza a magyar ezotéria egyik legkiemelkedőbb alakjának embertársai szolgálatában leélt egész életét. Néha úgy érez, úgy viselkedik, mint egy hétköznapi háziasszony, máskor pedig egy sokat tapasztalt, mindentudó Mester - nagyon érdekes és felemelő érzés olvasni, szinte együtt gondolkodni vele. A könyvet az eredeti napló néhány kézzel írt oldala teszi még különlegesebbé, valamint egy DVD-melléklet, A csodák valósága című 71 perces beszélgetéssel, amelyen Szepes Mária saját otthonában, kedvenc tárgyaival körülvéve mondja el gondolatait. Halálközeli élményem óta többletérzékszervekkel látok és hallok. Bízom abban, hogy a naplóm is idejében jelenik meg. Jó hírt hoz mindazoknak, akik beteg bolygónkon gyógyulni akarnak. Reménnyel eltelve hiszem és tudom, hogy mindenkihez elérkezik, aki érdemes rá, mert visszaemlékszik arra, amit már tudott egyszer. Az élet örök. Viszontlátásra

GLS

Nyelv magyar
Kiadó Édesvíz Kiadó Kft.
Megjelenés éve 2015
Oldalak száma 256
Kötés típusa keménytábla
Súly (g) 420 g
Méretek (Sz-M-H) 140-210-20
EAN 9789635294596
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Mimi és a köddé vált indiai hercegnő - Piszkos kis bűnök-sorozat 3.
-8%
Fejős Éva
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,05 €
12,93 €
Novak Djokovic - Minden idők legnagyobbja
-8%
Dominic Bliss
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
25,40 €
23,37 €
Spectacular - Ünnepi kisregény a CARAVAL világából (élfestett)
-8%
Stephanie Garber
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,40 €
15,09 €
Bámulatos robotexpedíció
Taťána Rubášová
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
Nyúl Péter világa - Így lesz kerek az év
-8%
Beatrix Potter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
15,05 €
Ujjbáb hóember - Bábozz mese közben!
-8%
Hannah Campling
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
9,02 €
Pipp és Polli - A karácsonyfa (lapozó)(új kiadás, nagyobb méret) §K
-8%
Camilla Reid
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,80 €
8,10 €
Bécs - Marco Polo (új kiadás)
-8%
Marco Polo Útikönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,53 €

Korábban megtekintett: